I.

„Az soha nem jut egy gyerek eszébe, hogy azt mondja az anyjának vagy az apjának, hogy Egy pillanat, én még túl kicsi vagyok, ilyeneket ne kérj tőlem! A gyerek ezt nem tudja megtenni. Ha azt mondja a mama, hogy mostantól fogva nem szabad bepisilni, akkor a gyerek elhiszi, hogy mostantól fogva nem szabad bepisilni. És amikor bepisil, akkor rettenetesen szégyelli magát…” 

„Amikor egy apa, egy anya vagy egy tanár olyasmit kért egy gyerektől, amit nem lett volna szabad kérnie, a gyerek elpirult, és erre a szülő vagy a tanár azt mondta, bocsánat. Ma nem mondják azt, hogy bocsánat. Vagy nem sokan mondják azt, hogy bocsánat.” 

„… ha egyszer megszégyenít valaki minket, akkor valamit nagyon gyorsan megtanulunk: azt, hogy úgy éljünk, hogy ne szégyeníthessen meg senki. Szerintem ebből ered az a tudatállapot, amelyben elbújunk… Sajnos, ha sikerül láthatatlanná válnom, igaz, hogy megúszom a szégyent, de elkerülöm a szeretetet is.”

„Tanítómesteremnek, Laingnek volt egy páciense, egy idősebb nő. Kb. 68 éves volt, mikor először konzultációra ment Lainghez… úgy érzi, hogy bezárult a szíve valamikor… beszélgettek egy órát, nem jutottak semmire. Laing nagyon nyíltszívű ember, és valami mégis történt közöttük, mert aznap este, amikor ez az idősebb nő hazament, egyszer csak úgy érezte, hogy kinyílt a szíve. Abban a pillanatban, amikor kinyílt a szíve, elkezdett sírni, és vissza tudott emlékezni arra a pillanatra, amikor bezárta a szívét. Kb. tízéves volt, amikor az apjával egy vonaton ült, és megmutatott az apjának egy rajzot, amit akkor készített, és nagyon büszke volt rá. Az apja rápillantott, vállat vont, és olvasott tovább. Ez nem egy rettenetes dolog, de neki az volt. Abban a pillanatban, amikor az apja nem vette komolyan, úgy elszégyellte magát, hogy becsukta a szívét, és soha többé nem nyitotta ki. Csaknem hatvan évig zárt szívvel járt a világban.”

„A szégyen valamiféle belső háborgás. Szerintem teljesen alapvető emberi érzelem, de megtanuljuk elnyomni, és figyelmen kívül hagyni.”

„Úgy emlékszem, hogy nagyon szerettem az első feleségemet. Egy este, amikor hazamentem, ő nem volt otthon, de hagyott egy kis cédulát, hogy a barátnőjénél van. Ez többször is megtörtént. Egyszer csak csörögni kezdett a telefon, fölvettem, és a legjobb barátom felesége ordított a telefonba, hogy tudom-e, hol van a feleségem? Nem értettem, hogy miért van így feldúlva. Mondtam, a barátnőjénél van, azt hiszem. Azt mondta erre: - Nem igaz, pont most valahol baszik a férjemmel! ... Erről azért mesélek, mert én szégyelltem el magam.”

„Amikor a zsidókat üldözték itt, Budapesten, nagyon sok zsidó szégyellte magát. Valahogy úgy gondolja az ember, hogy ha tényleg nem lenne semmi szégyellnivalóm, akkor nem üldöznének. Nem hülyeség?”

„… visszafordulok, visszamegyek oda, ahol én voltam, amikor engem bántottak, azt a kisgyereket, aki én voltam, a karomba veszem, és azt mondom, hogy mostantól kezdve nem engedem meg, hogy bárki bántson. Meg kell siratnom, meg kell gyászolnom azt, ami ezzel a gyerekkel történt, be kell engednem a szívembe, éreznem kell, hogy mennyit szenvedett, és attól a pillanattól fogva nem leszek képes megverni vagy megszégyeníteni a gyerekemet.”

„… hogyha őt gyakran megszégyenítették, akkor akár egy hangsúly vagy egy szó, bármi kiválthatja az emléket. Csak így tudja valaki elszégyellni magát akkor, amikor neked egyáltalán nem állt szándékodban megszégyeníteni.”

„A szégyen mély fájdalom. Az az érzés, hogy én rossz vagyok, hogy valami mély hiba van bennem…”

„Ha azért, mert gonoszkodtam, elhiszem, hogy gonosz vagyok, akkor nem is tudom abbahagyni, hiszen azonosítom magam a tetteimmel.”

„A szégyen szerintem haszontalan. A belátás viszont életmentő. Nem kell szégyellned magad azért, mert pletykázol, vagy azért, mert valami rosszat mondtál valakiről, csak lásd be a hibádat, és határozd el, hogy többé ezt nem teszed.”

„… a valóság az, hogy tetteim nem definiálnak engem. Én vagyok az, aki meggondolhatja magát, és legközelebb vigyáz arra, hogy a kávé ne löttyenjen a szőnyegre. Én vagyok az, aki két férfi után beleszerethet egy nőbe.”

II.

„Amikor az ember stresszhelyzetbe kerül – ezt Selye János biológus fejtette ki -, akkor tulajdonképpen csak négy lehetősége van. Vagy hatásosan harcol, vagy elfut, elszökik, vagy menedéket keres, hogy valaki megvédje őt, vagy pedig megbetegszik, beteg lesz. Más alternatíva nincsen. Ha egyiket sem csinálja, vagy egyik sem hatásos, akkor száz százalékig biztos, hogy az ember belebetegszik. Hogyha ez igaz – és szerintem igaz -, akkor szökni, futni pontosan ugyanolyan jó, mint hatásosan harcolni. Szerintem az embernek oda kell figyelni, hogy mikor jobb futni, mikor jobb harcolni és mikor jobb valakinek a szoknyája mögé bújni. És ettől senkinek nem kell szégyellnie magát.”

„Mondjunk le a szégyen takargatásáról! Ha kellene egy idézet a könyvbe, amit a pszichoterápiáról írnék, akkor ez lehetne az idézet.”

„Fontos az, hogy ki előtt vetkőzik le az ember. Ki előtt mond le a szégyen takargatásáról.”

„Isten direkt nem tud senkit sem szeretni, mert attól föllobbannánk és elégnénk. Isten egy embert csak egy emberen keresztül szerethet.”

„A szeretet nem kíván semmit. Ami kíván valamit, az a vágy… összekeverjük a vágyat és a szeretetet, és azt mondjuk, hogy szeretlek akkor, amikor tulajdonképpen csak azt akarom, hogy kielégítsd a vágyaimat.”

„Hogyha egy pár jön hozzám terápiára, nagyon gyakran már az első órában látni lehet, hogy van a nő a férfival, vagy a férfi a nővel, vagy, hogy vannak egymással. Tulajdonképpen azt gondolják, hogy a másik egy jó anyag, akiből majd jól ki lehet faragni azt, akit szeretni tudnak. De úgy, ahogy van, úgy nem lehet élni vele. Reménykednek, hogy majd valahogy kifaragnak belőle egy rendes embert, vagy egy rendes nőt. Soha nem sikerül. Garantálom.”

„Úgy is lehet mondani, hogy amikor az ember, párt keres, az olyan, mintha filmet akarna forgatni… Azt szeretném, ha lenne a filmemben egy sztár… egy tehetséget keresek. Azt, aki el tudná játszani azt a szerepet, amit én már megírtam… ez nem szeretet. Ez akarat, vágy és irodalom.”

„Gyakran nagyon szomorú felfedezés, hogy én vagyok az első ember valakinek az életében, aki megismeri. Mint terapeuta.”

„… párok… Gondolkozzatok, hogy hány órát vagytok együtt négyszemközt.”

„… számukra nem létezik a mi, de megőrzik egymást, nehogy a másik véletlenül valaki mással legyen.”

„Ez egy olyan pillanat volt, hogy akár megszégyeníthettem volna, de a kíváncsiságom mindig erősebb, mint az előítéleteim.”

„Nem tudtam vele mit csinálni, úgyhogy azt mondtam neki, hogy legyen terapeuta, én leszek a mentora, én majd adok neki szupervíziót… Együtt elmentünk egy családot meglátogatni, és bemutattam őt, mint kooterapeutámat.”

„… nagyon gyakran… a legerősebb hatás, amit egy antidepresszáns kivált az az, hogy az ember úgy érzi, hogy ami van, az nem olyan fontos… A depresszió, úgy gondolom, hogy reménytelenség. Despair angolul… elnyomja az érzést, hogy bármi is fontos. Tehát hogyha semmi sem fontos, akkor nem kell reménytelennek lenni.”

„Ha ez ember nem tud beszélni és elnyomva érzi magát, akkor depressziós lesz.”

„Nagyon megrökönyödtem, amikor először rájöttem arra, hogy évekig azt hittem, hogy nagyjából mindenki olyan, mint én vagyok.”

„… a megszégyenített felszabadulásának kulcsa nincs a megszégyenítőnél. Hála istennek. Segítene, de nem szükséges. A legfontosabb persze minden traumánál az, hogy az ember rájöjjön arra, hogy az, hogy valami megtörtént, még nem jelenti azt, hogy még egyszer meg fog történni… el lehet engedni a legrosszabb élményeket is. nem kell, hogy az ember azonosítsa magát azzal, hogy egyszer áldozat volt,”

„Ferenczi Sándor nagyon gyengéd volt, nagyon emberien írt a kapcsolatokról. Ő azt mondta, hogy szeretnék szeretni egymást, de sajnos nem tudják, hogyan.”

 „… a szeretet engedi, hogy a másik legyen.”

 „Én soha egy pillanatra nem engedtem meg magamnak, hogy a gyerekeim ellen az iskolával érezzek együtt. Vagy, hogy az iskolát reprezentáljam otthon. Amikor a tanárok azt mondták, hogy ezt és ezt kell csinálnom a gyerekeimmel, akkor mondtam nekik, hogy az az ő dolguk. Én a gyerekeimnek az apja vagyok. Én nem vagyok egy rendőr, nem vagyok egy csendőr. Én leülök és beszélek a gyerekeimmel, és azt mondom, hogy ha folytatod ezt meg ezt meg ezt, és nem csinálod ezt meg ezt az iskolában, akkor állandóan szidni fognak, bajba fogsz kerülni, és ez meg ez fog történni. Én nem bánom, én akkor is száz százalékig mögötted leszek, én akkor is szeretni foglak, de sok bajod lesz belőle. Hogyha úgy gondolod, hogy egy másik iskolában jobban éreznéd magad, akkor keresünk egy másik iskolát. Hogyha Kanadában nincs jó iskola, akkor elköltözünk. De kell egy módszer, amelyek segítségével megértik a gyerekek, hogy én mindig az ő oldalukon vagyok. Soha nem vagyok ellenük. Hogyha ők nem akarnak tanulni, akkor nem akarnak. Én nem akarom, hogy azért tanuljanak, mert én akarom, hogy tanuljanak. Tehát nem nyomom el őket, és odafigyelek, amikor szólnak hozzám, azért, hogy nehogy elnémuljanak.”

III.

„… amikor az ember felébred. Akkor körülnéz, és meglátja, hogy hol van. Amikor felébredek, és meglátom, hogy éppen hol vagyok, és úgy találom, hogy az nem kellemes, akkor mozdulni kell.”

„Hogyha gyorsan mozgok, hogyha gyorsan gondolkozom, hogyha gyorsan kell mindent csinálnom, akkor nincs időm arra, hogy észrevegyem, hogy vannak pontok, ahol az út elágazik… Ha az ember százötven kilométer óránkénti sebességgel siet a körgyűrűn, akkor nem is látja, hogy több helyen is le lehet menni róla.”

„Azokról, akiknek nincsenek szokásaik, nem lehet tudni, hogy a következő pillanatban mit mondanak, vagy mit tesznek. Nem lehet őket csapdába ejteni, nem lehet őket megtalálni, és nem lehet vadászni rájuk.” 

„A szeretet akarat nélküli szentimentalizmus… A szeretet akarat nélkül üres, olcsó semmi. Az akarat szeretet nélkül viszont kegyetlenség.”

„… minden álom, amit az ember többször álmodik, nagyon fontos álom… valaki ír neked egy levelet, nem bontod ki, és újra jön a levél, és újra jön a levél, amíg végre kibontod.”

„A fiam dobol… És jól dobol és tud dobolni és imád dobolni. A nők megmutatják neki a mellüket, olyan jól dobol. Irigylem!”

„… a szégyent az (is) okozza, hogy elvárunk egy gyerektől valamit, amire a gyerek még nem képes.”

„Abban a pillanatban, amikor egy címkét teszek valakire – Maga skizofrén! – akkor már nem is látom őt.”

„Ha ránézek valakire, és tudom, hogy nem szeret, akkor el kell menni, és keresni kell valakit, aki szeret. Nem pedig akarni, hogy ő szeressen. Egy életen át élhetnék valakivel, aki nem szeret, mert dolgozom azon, hogy szeressen, mert akarom, hogy szeressen. Hülyeség. Még akkor is, ha az anyám, vagy az apám.”

„… azt a tanácsot adja az Alcoholic Anonymus - a Névtelen Alkoholisták – hogy ha szeretsz valakit és látod, hogy halálra issza magát, hagyd ott. Mert esetleg az lesz az a tragédia, ami felébreszti. De hogyha úgy teszünk, mintha semmi rossz nem történne – van agy rózsaszínű elefánt a család kellős közepén, és mi nem beszélünk róla -, akkor tulajdonképpen segítjük azt, aki önmagát öli. Csak ölje önmagát, mi nem fogunk erről beszélni.”

„Ha valaki állandóan rossz irányba megy, az direkt csinálja. Szóval arra kell rájönnöd, hogy miért izgalmasabb számodra rövid szerelmi kapcsolatokban lenni, amelyeknek a végén nagy fájdalmaid lehetnek, minthogy találj egy rendes embert, aki az életed végéig szeretne.”

„Vannak történetek… melyek szerint azok, akik császármetszéssel születtek, később, életük során, minden kemény helyzetben várnak. Várják, hogy Isten kiemelje őket onnan. És nem harcolnak.”

„Kb. 35 éves koromig minden elhatározásomban a félelem vezérelt. Mindig úgy határoztam, hogy abba az irányba menjek, amelyik kevésbé félelmetes. Először kb. 35 éves koromban hoztam olyan elhatározásokat, amelyek abba az irányba vezettek, ahova a vágyam vitt.”

„Sohasem késő, és mindig olyanokat kell találni, akik bátorítják az embert, hogy abba az irányba menjen, ahova menni akar.”