1. Életunalom

„… azt hisszük, létezik szivárvány, de nélkülünk, emberek nélkül nincsen. A szivárvány egy élmény, amihez kell az emberi agy… Az élmény, amit mi szivárványnak hívunk, teljesen attól függ, mit kezdünk azokkal az impulzusokkal, amelyekben úszunk.”

„… hogyan unatkozhat valaki, amikor önmaga, és minden más körülöttünk is, egy csoda?”

„… az ember akkor unalmas, ha nem mond igazat. Aki őszinte és spontán, az mindig meglepő.”

„Ha nem félnénk annyira, ha nem engednénk meg egymásnak, hogy hatalmaskodjunk, akkor nagyon izgalmas lenne az élet. A félelem az, ami unalmassá teszi a kapcsolatokat. Az, hogy nem merem kimondani saját élményeimet, mert esetleg feldühítenek téged, mert esetleg nem értesz meg, mert mérges leszel, vagy elhagysz. A gyerek azért kezd el hazudni, mert attól fél, hogy ha megmondja az igazat, elfordul tőle a szülő, a tanár vagy a barát. De ha nem fordul is el, legalább megbünteti. Olyan, mintha arra szocializálnánk egymást otthon és az iskolában is, hogy valamiféle homogén színházat játszunk. Mindenki játssza meg azt, akinek lennie kellene, de senki se legyen önmaga, még véletlenül se.”

„Szerintem az, aki szokássá tette, hogy a házasság holtomiglan-holtodiglan tart, nagyon reményteljes volt. Persze, az remek, ha izgalmas a beszélgetés, a szeretkezés, az együttlét addig, amíg egyikünk meg nem hal. De ha pár év után unalmassá válik az egész, akkor az ember örökre börtönbe kényszerül, és el kell tűrnie a másikat.”

„Mert nem vagyunk elég bátrak ahhoz, hogy szembenézzünk vele, és megkérdezzük, hogy na, mi a baj. Miért nem tudunk egymásnak igazat mondani?”

„Az ékesszólás vagy az igazmondás nem csak tőlem függ. Semmi sem függ csak tőlem. Mindig tőlünk függ… Egy nagyon jó barátom, aki már elég öreg, mesélte nekem, hogy ő nagyon ritkán találja magát ékesszólónak. Egy kezén meg tudja számolni azokat az embereket az életében, akikkel ékesszóló tudott lenni.”

„Egy magyar származású pszichiáter orvos, Thomas Szasz, akit persze azóta sem értettek meg, már több, mint 20 éve kijelentette, hogy nincs elmebetegség, az csak egy rossz metafora. Akinek konkrét agybaja van, az tényleg valamilyen agyi rendellenességben szenved, amit sérülés vagy genetikai aberráció okozott. Más esetben viszont nincs szó betegségről, hanem arról, hogy az élet nehézségeivel, problémáival küszködik… Az embernek vagy neurológus szakorvosra van szüksége, vagy egy beszélgetőtársra. A pszichiátria a mai napig úgy tesz, mintha Thomas Szasz nem is létezett volna.”

„… amikor az apám a halálos ágyán magához hívott. Azt mondta, a második felesége azt hitte, impotens, pedig csak vele volt az. Azt tanácsolta, hogy ha öregszem, legyek vagy nagyon gazdag, vagy nagyon híres. Hát, dolgozom rajta. Mert ha nem vagyok gazdag vagy híres, akkor a nők, akikre vágynék, szóba se fognak állni velem. Apám mindig megmondta a tutit.”

„Gyermekkorunkban, ha mérgesek lettünk, sokunkat megbüntettek azért, mert a „mi családunkban a gyereknek nem szabad dühösnek lennie””… A gyerek az ilyen helyzetben megtanulja, hogy nem szabad dühösnek lennie, és amikor később, felnőttként kezd mérges lenni, megijed. Megijed attól, hogy ha nem tudja kontrollálni a dühét, akkor meg fogják büntetni. Tehát ahol pánik van, ott düh is van. Szerintem ott valaki dühöngeni akar. De a pánikot – ha például félek, hogy nem tudok lélegezni – a környezet elbírja. A dühömet viszont senki sem akarja elviselni. Ezért megtanulunk inkább pánikolni, ahelyett, hogy dühösek lennénk. Pedig szerintem a düh sokkal egészségesebb, mint azt hinni, hogy elmebeteg vagyok, és orvosságot kell szedni, hogy ne pánikoljak. Ehelyett sokkal jobb lenne rájönni, hogy kire vagyok mérges. A düh nagyon hasznos érzelem, azt jelzi, hogy valamit meg akarok változtatni. De erre is kitaláltunk orvosságot, mert konzervatívak vagyunk, és a legjobb az, ha soha semmi nem változik. Így aztán előfizetünk az unalomra… unatkozni istenkáromlás.”

„… az ötlet, hogy az ember terápiába megy, onnan ered, hogy alapvetően társaságra van szüksége. Vannak bizonyos dolgok, amiket csak te tudsz megtenni, de nem tudod egyedül megtenni. Azért szenvedsz, mert az eredeti társaságod nem volt jó, és sokszor nem lehet azt mondani, hogy tulajdonképpen rossz családba cseppentél, nem is tudod, hogyan. Annyi ideig függünk a családunktól, hogy valahogyan meggyőzzük magunkat, nincs más út. Aztán meg ezt ismételgetjük. Amikor már szabadok vagyunk, akkor is olyan embereket választunk magunk köré, akiket pontosan ugyanannyira nem érdekel az igazi énünk, ahogyan a családunkat se érdekelte. Lehet, hogy az én mamám, papám csak gyerekként kezeltek engem, de nem érdekelte őket, ki az András.”

„Terapeuta tehát csak akkor kell, ha nem találsz magadnak valódi barátokat. Akinek valódi barátai vannak, nincs szüksége terapeutára… keress jó társaságot, keress magadnak olyan embereket, akik már hazataláltak. Ők biztosan nem fognak megbüntetni azért, mert közeledsz a saját otthonodhoz. Sőt örülni fognak, ha hazatalálsz.”

„Minél boldogabb a gyerek, annál nyitottabb, és bátran kimegy a világba. Azok a gyerekek maradnak otthon, akik még remélik, hogy valamit kaphatnak az anyjuktól.”

„… ha a Bibliát vesszük is, nem az áll benne, hogy szeretni kell a szüleidet, hanem az, tiszteld őket. Menj elég messzire tőle, olyan messzire, ahonnan tisztelni tudod. Nekem egy másik kontinensre kellett mennem, hogy tisztelni tudjam az anyámat.”

„A depresszió akkor jön elő, amikor az ember rádöbben, hogy egy csomó szerepet játszik, de senkit sem érdekel, hogy valójában ő kicsoda.”

„A depresszió életunalom. Úgy is lehetne mondani, hogy sokan közülünk vonakodva élnek.”

„Ahogy Avilai Szent Teréz is tolmácsolja a látomásaiban: Istentől kaptuk a szeretetet, ami bennünk lakozik, nélküle nem is léteznénk. De neki nincs szüksége arra, hogy felé viszonozzuk ezt, inkább adjuk tovább a következő generációnak. Az okoz neki is igazi örömet, ha látja, milyen jól szeretjük a gyerekeinket, a társaságunkat, a szomszédainkat. Szeretettel tehát mások felé tartozunk. Szerintem ez az egészséges szülői attitűd. A szeretet soha nem vár vissza semmit. Add tovább! Azoknak a gyerekeknek, akik a vállukon viszik annak a felelősségét, hogy kötelességük viszontszeretni a szüleiket, még fel kell ébredniük. Rossz szóval, hipnotizálták őket. Valószínűleg őket a szüleik nem szerették, hanem éhesek voltak, mint a boszorkány, aki Jancsit és Juliskát addig hizlalja a ketrecben, amíg meg nem eszi őket. Tehát vannak szülők, akik éhesek, de úgy álcázzák az éhségüket, hogy azt mondják: szeretlek.”

„Heteken keresztül LSD-ztek, de a végén akkor is csak visszatértek az ún. normális tudatállapotba. Akkor ő, Richard Alpert, elhatározta, hogy segédeszköz nélkül is abban a tudatállapotban akar létezni. Elment Indiába, és keresgélt jobbra-balra, amíg meg nem találta a tanítómesterét. Onnan tudta, hogy megtalálta, hogy amikor leült vele szembe – egy ősz hajú öregember volt, egy piszkos pokrócba burkolózva -, és egymás szemébe néztek, azonnal érezte, hogy ez az ember átlát rajta. Azt érezte, hogy mindent tud róla, és semmit sem lehet eltitkolni előle. Ugyanakkor azt is érezte, hogy ez az öregember szereti őt. Erre elkezdett zokogni. Mert ez volt az első pillanat – bár akkor már legalább 45 éves volt -, amikor egy másik ember társaságában jól érezte magát, és úgy érezte, teljesen el van fogadva és szeretve van. Úgy érezte, hazaérkezett. A könnyek azért jöttek, mert az ember, amíg meg nem kapja azt, ami az övé, addig nem is tudja, mit vesztett. Akkor jött rá, hogy egészen addig szeretet nélkül élt.”

„… onnan tudod, hogy valaki szeret, hogy az ő társaságában szabadabbnak érzed magad, mint amikor egyedül vagy. Akkor vagy otthon, amikor nincsenek elvárások, amikor az lehetsz, aki vagy. És a másik örömöt lel benned, nem akar megváltoztatni, és nem kritizál, hanem örül neked úgy, ahogy vagy. Nem olyan nehéz ez. És nem muszáj szeretni, de őszintének kell lenni.”

1. Élettér

„Michael Odent… ha gyengéden és figyelmesen szülnénk, akkor sokkal szeretetteljesebb lenne a következő generáció kapcsolata a világgal, a környezettel. Nem tartja lehetetlennek, hogy azért pusztítjuk a környezetünket, mert dühösek vagyunk arra, amit a környezet tett velünk, amikor megszülettünk.”

„Senki nem tudja, senki nem kapott még sem jó, sem rossz hírt a túlvilágról. Persze folyton hallucinálunk, és mindenféle élményünk van, amit a halálhoz közelinek érzünk. De aki beszél ilyesmikről, még él, úgyhogy nem autentikus forrás. Én egy halottól szeretném hallani, mi van a másik oldalon.”

„… mindig attól félünk, ami korábban már megtörtént.”

„Nem könnyű dolog megtanítani valakinek azt, hogy kitágítsa az életét. Szerintem egy pszichoterapeutának a legnagyobb feladata, hogy bátorítsa a pácienseit. Mert a félelem az, ami beszűkíti az életünket. Nekem hosszú ideig minden elhatározásom a félelemből eredt. ?ár 30 éves voltam, amikor rájöttem, hogy esetleg lehet elhatározásokat hozni úgy, hogy azok a vágyaimból erednek, nem a félelmeimből.”

„… amíg azt nem gondoltam, hogy nem elég olyanokkal lennem, akik rám vágynak, hanem esetleg azzal kéne lennem, akire vágyom.”

„Az anyám különleges lény volt, de nem volt alkalmas arra, hogy bemutassa nekem a valóságot. Magamtól kellett rájönnöm, hogy a valóság sokkal jobb és bőkezűbb, mint ő valaha is volt.”

„Sokkal izgalmasabb örülni annak, hogy végre szabad vagyok, mint siránkozni azon, hogy mennyi ideig hagytam magam a börtönben senyvedni.”

„Abban a pillanatban, amikor elkezdesz félni, tudni kell, hogy a félelem magja egy emlék, valami, ami már megtörtént.”

„… amint én elkezdek azon dolgozni, hogy ti engem valamilyennek lássatok, máris színésszé váltam a saját életemben. Márpedig nincs olyan jó színész, aki ne szenvedne a lámpaláztól, ami tulajdonképpen egyenlő a szorongással.”

„Még Sir Laurence Olivier is bevallotta, hogy egyetlenegyszer sem lépett a színpadra, vagy a filmstúdióba anélkül, hogy lámpaláza ne lett volna. Tehát ha nem akarsz lámpalázat érezni, akkor ne legyél színész, ne színészkedj az életedben.”

„Szerintem az egyik legnagyobb tragédia az ember életében az, amikor testvére születik. Azért, mert abban a pillanatban elveszti a királyságát vagy a királynőségét. Leginkább ahhoz hasonlítható, amikor egyszer csak az egyik fél behoz egy szeretőt a házasságba, sőt a másik orra előtt szeretkezik vele.”

• Életkedv

„Nem elég tehát akarni meggyógyulni, valamit akarni kell tenni egészségesen. Az egészségem és az, milyen gyorsan gyógyulok meg egy betegségből, attól függ, milyen erős a vágyam, hogy csinálhassak még valamit. Aki lassan vagy egyáltalán nem gyógyul meg, annak nincs miért meggyógyulnia.”

„Ha őrültnek, pszichotikusnak vagy skizofrénnek adod ki magad, biztos, hogy senki sem számíthat rád, senki sem akarhat tőled semmit. Ez nagyon okos reakció a zsarnokságra. Ha őrült vagy, akkor nem tudsz engedelmeskedni; ha őrült vagy, akkor nem számíthatnak rád; ha őrült vagy, akkor szabad vagy. De nagy árat kell fizetni ezért a szabadságért, mert telepumpálnak mindenféle mérgekkel, rosszul bánnak veled, semmit sem határozhatsz meg, mások döntenek helyetted, és a legtöbbször nem szeretettel kezelnek. Szóval, én magam biztosan soha nem választanám ezt az utat.”

„Amikor olyan betegekkel dolgoztam, akiknek az orvos maximum három hónapot adott, főleg arra voltam kíváncsi, igaza kell-e lennie az orvosnak, vagy netán be lehet bizonyítani a tévedését, és esetleg három évig él az illető. A munkámban azt vettem alapul, és azt tekintettem a legfontosabbnak, amit Hutschenecker mondott, hogy stimulálni kell az életkedvet. Ő úgy vélte, ha egy jó orvos beszélget a pácienssel, akkor nem is olyan fontos, milyen orvosságot ír fel. Nem az a lényeges, mekkora a tudása, a tapasztalata, hanem az, hogy időt tölt a beteggel, és bátorítja arra, hogy rájöjjön, mik a valódi vágyai.”

„… akkor lettek jobban a páciensek, akármilyen betegségben szenvedtek, amikor tudatosították, hogy még akarnak csinálni valamit, mielőtt meghalnak.”

„… vigyázni kell, mit határoz el az ember, mert ha kiugrik a huszadikról, akkor a tizediknél már túl késő meggondolni.”

„… ha segíteni akarok, abban a pillanatban degradálom a másikat. Szerintem csak arra van szüksége az embernek, hogy őszintén tudjon beszélgetni valakivel.”

„Az ismeretlen jó veszélyesebb, mint az ismerős rossz. Rosszul élek, de ismerős a helyzet. Rossz emberekkel élek, de ismerősek. Miért hagyjam ott őket, amikor olyan jól tudom, hogyan kell ebben a rossz helyzetben élni?”

„A világ nagy, felnőtt vagyok, miért ne keresnék olyan embereket, akik szeretetteliek, és nem alszanak?”