„Hétfő reggel volt. Megint. Ez nem jó jel. Már a Biblia is említi, hogy a hétfő bűn. Vagy valami ilyesmi.”

„Vésse rá az aláírást az alkalmasságimra a kis kacsójával, aztán hadd menjek végre a picsába dolgozni. – Nem szükséges így beszélnie. – Anyám is ezt mondta. – És? – Megszokta. Bár évekig szoptatott is. Az se lehetett könnyű.”

„Ó, nem vagyok ám én ekkora tahó, kisasszony. Csak látom, hogy itt van rá igény.”

„... maga akkora tuskó, hogy már párásabb időben is kirügyezik.”

„– Mi az óradíja? – Nyolcszáz dollár. Félrenyeltem a sört, és hosszan köhögtem. – Mi a baj, Cameron? – Ha ezután találkozunk valahol, szólíthatom drága ügyvéd úrnak?”

„– Nos, akárki volt, most meglehetősen profán kontextusban tudnék róla és a felmenőiről elmélkedni. Ha van rá igény, meg is kezdeném.”

„Maga miért nem tud rendesen viselkedni, Larkin? Valami baja van a normális emberekkel? – Nem, asszonyom. Kifejezetten szeretem a normális embereket. Ha nem lennének, nem tudnék kitűnni. Van még valami?”

„– Jó napot, asszonyom. – Kisasszony. Majd elmúlik, ha találsz egy látássérültet.”

„– Kiértékeltem a tesztjeit. – Nem volt jobb dolga tegnap este? – Nekem ez a munkám. – Legalább egy üveg bort kinyitott hozzá? Azt mondják, könnyebb engem nedvesen elviselni.”

„– Az érzelmi intelligenciája egy kamasz szintjén van. – Ez most jó vagy rossz?”

„...jelen pillanatban felém nyílik az íróasztal fiókja, Larkin. Én döntök.”

„– Maga tehát egyetért a gyerekbántalmazással? –Egyetért a fene! De ha én kaptam, nem vettem rossz néven. És szerintem ennek a sok nyekenyókának ma sem ártana néha egy jó időben elhelyezett tockos. Többet értenének belőle, mint a magafajták pszichohalandzsájából.”

„Mi még nem ezek között a pszichoszarságok között nőttünk fel. Ha kaptunk egy pofont baseball közben, nem megérteni akartuk a másikat, hanem mielőbb, és kétszeresen visszaadni. Érti? Ki kellett harcolnunk a helyünket a mi kis világunkban. Ha bőgtem, senkit nem érdekelt.”

„Ezzel a faszival egész jól megértenénk egymást egy nukleáris támadás után. Ő gyűlöli a vendégeket, én meg gyűlölök mindenkit. Szökőévente találkoznák, akkor egy kurta fejbólintás, aztán mennénk mindketten a dolgunkra.”

„A nők nem ilyenek. Azok mennek, mint a bulldog, mert az egy dolog, hogy meg kell felelniük a férfitársadalomnak – azzal még el is boldogulnának. Meg hát, ahogy egy tanult barátom megjegyezte, nekünk is jóban kell lennünk velük, mert náluk van az összes punci. Vagy ez szexista megjegyzés volt? Hm. Mi a baj ezzel? Ha egy férfira egy nő az mondja, puhapöcs, az is szexista – jelzem, mégsem hisztizik miatta senki a médiában…”

„Ahogy mondani szokás, minden el van baszva, tehát a helyzet normális.”

„... te olyan vagy, mint az egyszeri szőke nő, akit egy órára bezárnak egy üres szobába két húszkilós vasgolyóval. – És? – Mire kiengedik, az egyiket elveszti, a másikat elrontja.”

„– Fiona, nincs valami dolga? Adhatna enni a macskának. – Nincs is macskája. – Valakinek biztosan van. Valakinek, aki kurva messze lakik innen.”

„Azt hittem, csak Fionát hülyíted. – Soha nem hülyítem Fionát, Polip. Rajta már nincs mit...”

„Tényleg nem tudtam megkülönböztetni a fajtájukat. Ezek olyan egyformák, mint a nyúlszar.”

„– Nem azt mondta, dr. Gunnar, hogy antialkoholista? – Az is vagyok. Elutasítok minden alkoholistát.”

„A kanapéra mutattam. Tudtam, hogy nehezen fognak elférni egymás mellett, de hát az volt a feladat, hogy hozzam őket közelebb egymáshoz. És persze vigyem minél távolabb magamtól. Amikor beleszuszakolták magukat a székbe, úgy néztek ki, mint Jabba az emelvényen – csak ennek két feje volt.”

„Megnyalta az ajkát, mielőtt beszélni kezdett. Tényleg Jabbára hajazott. Csak egy százötven kilós Leia volt mellette. Hopp, erről eszembe jutott a jelenet, és pillanatokkal később már Jessicát láttam abban a falatnyi fürdőruhában… Atya… úr… isten…”

„Láttam, hogy kényelmetlenül ülnek. Már elkezdtek egymásba izzadni a szűk kanapén. Nem baj, ha síkosabbak, könnyebb lesz kimenniük az ajtón.”

„Bár a hölgyet elnézve arra gondoltam, észre sem veszi majd, hogy várandós. Gyomorrontással fogják kórházba vinni, és az, hogy szülni fog, őt lepi majd meg leginkább.”

„Egy hosszan visszatartott vizelési inger szabadjára engedése az ember mint élőlény egyik méltatlanul kevéssé ünnepelt, ám igen jelentős örömforrása. És napjában többször átélhető, mint az orgazmus. Legalábbis az én koromban.”

„Meghalhatok a darázstól, Cameron. Még nem tudjuk, hogy nem került-e bele a méreg a szervezetembe! Te meg arra kényszerítesz, hogy vezessek! Mondd csak, mit fogsz csinálni, ha meghalok, mi? – Elengedem a torkodat – morogtam.”

„Barbara jóval túl volt már a hatvanon. Az a fajta hatvanas volt, aki imádta a korát, méltósággal viselte, és mivel így élt, ez látszott is rajta.”

„De jól nézel ki, Cameron! Csak nem felszedtél pár kilót a kórházban? – Már egy ideje nem láttam a pöcsömet a hasamtól, ez tény. – Ugyan minek is nézegetnéd! Nincs abban semmi különös.”

„A boncterem és környéke az alagsorban kapott helyett, én pedig közös morbid humorunk okán jóban voltam a proszekt urával, dr. Stuart Watsonnal. Ugyanolyan egértetoválás volt a seggén, mint nekem. Arra az estére is boruljon a feledés fátyla. Maradjunk annyiban, akkor jó ötletnek tűnt a dolog…”

„Kivett egy májat, és a mérlegre rakta. – Meg ne kérdezd, hogy maradhat-e – előztem meg a szokott dumáját.”

„A múltkor jól megszívattál. Amikor azt a százhetven kilós fickót beküldted boncra. Ketten is alig tudtuk forgatni. – Tudod, hogy a munkában mindig nagy áldozatokat hozok.”

„...elmélyülten belepillantott a nyitott hasüregbe. – Hol lehet a szikém? A kedvenc angol szikém… ja, igen, itt is van. A vese alatt. Akarsz enni valamit? – Mert akkor úgy vágod? – Nem itt, hanem a büfében.”

„Cameron, ilyen eszmefuttatásokkal szerintem tényleg segítségre van szükséged. Ha gondolod, szívesen segítek. – Te legfeljebb csak felhasítani tudnál. – De azt bármikor nagyon szívesen.”

„Vámpírnak gyereke? Ha nincs vérkeringése, hogy áll fel neki? Kifújja purhabbal?”

„És ma ne merészeljen késni! – Múltkor se késtem. El se mentem.”

„Szolgálatra alkalmas állapotban van, Larkin? – Az mit jelent? – Be van baszva? – Istenem, dehogy! – és ez igaz is volt. Annyit tényleg nem ittam.”

„Istenem, ha a nők egyszer megértenék, hogy egy hallgató férfi az esetek kilencvenöt százalékában tényleg nem gondol semmire, feleannyi válás lenne. El is adom ezt az ötletet a Vatikánnak…”

„– Nézze, őrmester, nekem nem tetszik ez a stílus. –  Nem is indulok vele versenyeken.”

„Végre egyedül! Vagyis a legjobb társaságban.” 

„... kimentünk a lakására, és ott találtuk magát az ajtaja előtt. A lábtörlőn aludt. – Meleg volt az éjszaka. Szoktam ilyet csinálni. Valahogy bennem van ez a házőrző ösztön, tudja?”

„- Ha magának ettől nedvesebb, legyen így. – Vigyázzon a szájára, hogy beszél a kolléganővel! – csattant fel J. – Mert ha nem, akkor mi van? Lefest kékre?”

„– Aki pszichológusnak adta ki magát. Jézusom, és azt mondta arra a szörnyre a recepcióján, hogy az anyja! – Ő tényleg az anyám – mondta a nő keményen.”

„A zaccban van. Az üledékben. A legalján. Aki a saját kollégái után nyomoz. És ebben a pangó iszapban maga még álruhában és beépülve is teszi, amit tesz. Na, ez azt jelenti, hogy ennek a zaccnak a legalján maga a fekete lyuk. – Befejezte? – kérdezte élesen J. – Mindjárt, még kérek fél percet – azzal visszafordultam a pulykavörös nő felé. – Szóval, maga ott van lent az alján. Magával nem tárgyalok. Ha szépen kér, esetleg leköpöm. Bár, inkább azt sem. Még DNS-t venne belőle, aztán ellenem fordítaná. J és K ügynökök legalább az arcukat adják a csatornapucoló melójukhoz. Bírják a szarszagot, nem gond! Más kérdés, hogy milyen arcot adnak a melóhoz, de hát nekik ez jutott – visszafordultam a férfi felé. – Na, most fejeztem be. Figyelek.” 

„– Azért nagyon jó dolog, ha valaki ismeri a jogot, ügyvéd úr! – Jogot…? Nem a jogot kell ismerni, hanem a bírót.”

„Imádtam az én kis kodiak-medvémet. Megint megfordult a fejemben, hogy esetleg feleségül kérem. Mondjuk, megenne a nászéjszakán, az hétszentség, de ennyi kijár neki.” 

„Annyi fatökű férfi van, hogy mostanában már jókora teret nyertek az erős nők. Akiktől még az erős férfiak jó része is fél. Ezért alulválasztanak, és inkább Barbie babákat dugnak, mintsem megpróbáljanak megfelelni egy normális nőnek. Én már csak tudom! Pont ilyen balfasz vagyok.” 

„– Siketnéma? – Nem tudom, mit kell ezen röhögni! – Istenem, mit nem adna ezért az amerikai férfiak nyolcvanhárom százaléka! – Miért? – Egy néma nőért. Apám fiatal korában folyamatosan hajtott a siketnéma nőkre, de nem jött össze neki. – Miért? – Azt mondta, azokat elkapkodják.” 

„Meghívhatlak valamire? – Mire? – Mondjuk, egy paradicsomra. – Paradicsomra? – Ti, palesztinok állandóan oda akartok jutni, vagy nem? Na, én most egyenesen megveszem neked! Nem kell odajutni, ő jön hozzád. Hm? – Nem zavar, hogy én keresztény vagyok, baszod?” 

„– Neked hogy esne, ha a nejed azt kiabálná az ágyban, hogy „Cameron, Cameron”? – Csodálkoznék. – Ne becsmérelj! –  Nem azért. Csak ő siketnéma. Bármit kiabálna, csodálkoznék.”

„– Gyere velem! Shakira alszik, ne zajongjunk! – Ha siket, hogyan ébredne fel? Megtorpant, és döbbenten nézett rám. – Basszus, tényleg! Én meg évek óta lopakodom, mint a vadászó farkas! – Mert hülye vagy.”

„A hamburger akkora volt, mint egy teknősbéka, de a mellé halmozott krumpli még erre a dombra is árnyékot vetett. – Parancsoljon! –  Ezt valóban nekem akarta hozni, vagy a szomszéd bokszba, ahol esetleg megtelepedett egy éhező etióp falu?”

„Hogy egy huszonéves nő csak egy magamfajta pojácával tudja megvitatni élete legfőbb gondját, azt nem tudom megérteni. Mivel töltötte ez az elmúlt két évtizedet, hogy még egy ostoba, vihogó barátnője sincs, mint minden más átlagos, korabeli amerikai lánynak?”

„– Továbbra sem rentábilis a dolog, ha jól látom, uram. – Nem megdugni akarom. – Dehogynem. Ezeket mindenki megdugni akarja. Ön is. Csak még nem vette észre.”

„– Pedig milyen okosnak hitte magát. Aztán most az a nagy okosság ott csorog lefelé a falon… – Polip! – Bocs – a bárszekrényhez ment. – Kérsz inni valamit? Meg kéne ünnepelni a túlélést, Cameron. Esetleg egy koktélt? – Molotovot, ha lehet. Nekem még dolgom van.” 

„Polip csak nézett rám azzal a nagy, bamba palesztin-mexikói szemével, és úgy éreztem, hogy a szülőfaluja már csak emiatt is megérdemelne egy napalmcsapást.”

„Felkeltem, és odamentem a már a hordágyon sápadozó Poliphoz. Vigyorogva megálltam mellette. – Na? Nem elintéztem neked, hogy cipeljenek? Ki a király, he? – Cameron… Menj te a picsába! Azzal elvitték.”