Előszó

„Az Ébredések tehát az én credóm, ami szintén nem azért született, hogy a nézeteimet, a hitvallásomat a magadévá tedd, elhidd, másold, vagy kövesd, hanem azért, hogy bátorítson és megerősítsen, hogy artikuláld, fogalmazd meg, mondd ki a saját credódat.”

„… mindannyiunknak megvan a lehetőségünk arra, hogy felébredjünk, megvizsgáljuk a parancsolatokat, tilalmakat, muszájokat, és kialakítsuk saját individuális, a helyi moralitáson felül álló etikánkat. Más embereket csak arra lehet, arra szabad bátorítanunk, hogy ők is merjenek erre vállalkozni.”

„Hogy egy szer orvosság-e vagy drog, azt gyakran nem az orvostudomány vagy a neurobiológia dönti el, hanem a politika, hatalom és törvény, olykor pedig egyszerű szavazás kérdése. Bármelyik orvosságból lehet drog, és bármelyik drogból lehet orvosság, ha van egy olyan erős érdekérvényesítő, aki kellő számú szavazatot tud biztosítani magának.”

„Az enteogének olyan tudatállapot-módosító szerek, amelyek kinyitják a tudatunkban az általában zárva tartott ajtókat.”

„Az enteogének nem kábítószerek. Pont ellenkezőleg: felébresztenek minket az alvásból. Közéjük tartozik az ayahuasca, az LSD, az MDMA (ecstasy), a pszilocibin tartalmú gombák, az 5-MEO-DMT stb.

„Ha a set és a setting (a mentális állapot és a szociális környezet) biztonságos és megfelelő, akkor az élmények, amelyeket a szerek segítségével el lehet érni, új, eddig ismeretlen dimenziókat nyitnak meg az utazó számára. Nagyon fontos azonban tudni, hogy minden hegycsúcsra több úton is fel lehet jutni.”

„A drogoknak egy mások csoportja altat vagy érzéstelenít: ezek az igazi kábítószerek. Ilyen például a morfium, a heroin, az ópium. Az ébresztő szerek, az enteogének soha nem indukálnak függőséget – a kábítószerek ezzel szemben mindig.”

„… az olyan teljesen legális és elfogadott szerek, mint például az alkohol vagy a nikotin vagy a koffein, bizonyítottan erősebb vagy veszélyesebb kémiai függőséget okozhatnak, mint az illegális marihuána. Fontos tehát, hogy a drogokról hiteles információkkal rendelkezzünk.”

„Nem lehet elégszer hangoztatni, hogy egy szer vegyi összetételénél jóval fontosabb az, hogy milyen környezetben használjuk. Dél-Amerikában vannak dohánysámánok, akik a nikotin hátán vágtatnak Isten felé. Freud valószínűleg nem írt volna huszonnégy kötetnyi könyvet kokain nélkül, míg a bolíviai férfiak azért rágcsálják a kokalevelet, hogy ne fáradjanak el, amikor nehéz fizikai munkát kell végezniük. Egy szert lehet használni szórakozásra, a pszichoterápia mélyítésére és felgyorsítására vagy az Isten megismerésére. No meg arra, hogy elmeneküljünk a fájdalmas, rideg, ellenséges és félelmetes valóság elől. Mindannyian választhatunk: menekülünk-e a szenvedéstől vagy belemegyünk, és megéljük azt. Ez minden individiumnak a saját felelőssége. A korrekt információ azért is nagyon fontos, mert a drogokkal kapcsolatban ugyanazt az attitűdöt kellene kialakítanunk, mint amikor beülünk egy sportautóba vagy repülőgépbe, amikor lovagolunk vagy barlangászunk, vagy amikor épp kiugrunk ejtőernyővel egy helikopterből. Mindig kiszámítjuk a rizikót: annak arányát, hogy mit kaphatunk, és mit veszíthetünk. Mindenben van veszély. Kockázat nélkül nincs rettegés. De jobb félni, mint unatkozni…”

„Vidáman zuhanunk” – Beszélgetés Kis Tiborral

„… amikor én magam elvesztettem a saját utamat, és nagyon féltem, nekem is csak az segített, ha olyan valaki került mellém, aki nem félt.”

„Akármit csinálunk, zuhanunk. A legjobb, amit tehetünk, az, hogy élvezzük egymás társaságát.”

„Vidáman zuhanunk!”

„Az elmém olyan járataiba jutottam el, ahol tényleg a legsötétebb manók laktak. Iszonyú, horrorisztikus történet volt. Nem gondoltam volna, hogy az ember ilyet megélhet.”

„… a közös utazás a felépülésben, ez az együttes erő, az, hogy mindannyian ezért dolgozunk, hogy ebből kiszakadjunk: nekem ez segített.”

„Ami nagyon fontos benne, hogy rábízzam magam erre az erőre, hogy higgyek abban, hogy létezik nálam nagyobb hatalom. Ez lehet egy ember, több ember is, csoport, misztérium, bárki, aki segíthet.”

„A pszichiátriának ugyanis az az alapelve – és nemcsak a függőséggel, hanem bármi mással kapcsolatban is -, hogy mi soha nem őrülhetünk meg, csak ők. És szerintem te is rájöttél – ahogy én is rájöttem -, hogy nincs mi, és nincs ők, hanem mindannyian egy csónakban evezünk, és ha lehet, akkor segítünk egymáson.”

„… a tanácsadásban van egyfajta kihívás az ellenállásra, és gyakran „csak azért se” érzést szül. A tanácsadás már egy alá-fölérendeltségi viszonyt jelent.”

„… azt gondolom, hogy ha én magamról beszélek, akkor az, akinek szüksége van abból valami hasznos információra, majd úgyis kiszedi magának. Amúgy is annyi jó tanáccsal vagyunk megáldva ebben a modern világban, ebben az irgalmatlan információs áradatban végül a sok bába között mégiscsak elvész a bábu.”

„Egy Hollywood Hospital nevezetű kórházban nagyon sok dokumentált esetet őriznek abból az időből, amikor az LSD még legális volt Vancouverben. Olyan függő emberek jöttek ebbe a kórházba, akiken már semmi más nem segített. Már mindent megpróbáltak, és még mindig ittak, vagy heroinoztak, vagy kokainfüggők voltak. És hetven százalékuk huszonnégy óra után függőség nélkül távozott, és esettől függően utána öt-tíz évig nem is tértek vissza a kórházba. Most röviden elmondom, hogy mi történik. Amikor az ember bevesz egy nagy adag LSD-t, akkor nyolc-tíz órára oda kerül, ahol újra megérzi, hogy nincs egyedül.”

„… nagyjából a tízszeresét kell bevenni annak, mint amit egy ember a szórakozáshoz használna?... Igen! Igen! Mert ha valaki csak picit vesz be, akkor a dolog lehet kellemes vagy veszélyes, de nem változik semmi.”

„Kivisz a sötétségből, kivisz a szeparációból, és megmutatja, hogy mögötte ott van a nap, ami szeret, ami nélkül nem tudnánk élni. És az ember úgy érzi, hogy a nap azért van ott, hogy minket szeressen. És akkor már nincs baj. Azt mondtam kivisz: de persze nem az LSD visz ki, hanem a tapasztalt terapeuta, akinek a társaságában utazol. Stanislav Grof, csehszlovákiai születésű pszichiáter, az egyik legtapasztaltabb ma élő LSD-terapeuta, akitől én is tanultam, mindig nagyon odafigyelt, nehogy az utazás végén a pokolba landoljunk a mennyország helyett. Az utazó arckifejezése, légzése, az izmok tónusa, a légzés ritmusa elárulják, hogy jó irányba haladunk-e. És ha a terapeuta úgy látja, hogy baj van, egy-két szóval, érintéssel, zenével vagy épp a saját hangjával meg tudja változtatni a tudatállapotot. Képzett kísérő nélkül az utazó könnyen eltévedhet a sötét erdőben, akár örökre is, ami a mi realitásunkban azt jelenti, hogy a pszichiátrián fog kikötni. Ha viszont minden jól megy, akkor a megvilágosodás, a megszabadulás nem csak illúzió, hanem életmentő realitás.”

„ - Tehát azt mondod, hogy ez biztosan beválik előbb-utóbb?

• Csak idő kérdése! …
• Stanislav Grof több száz páciensének adott be LSD-t, amikor az még legális volt. És úgy látta, hogy az LSD-től mindenki megváltva érzi magát. Az úgynevezett normális embereknek úgy tízszer kellett bevenniük kisebb adagokat, a neurotikusoknak hetvenszer, a művészeknek pedig kétszer, háromszor…
• És nekik kellett hozni az anyagot, vagy azt ott adták?
• Grof előírta nekik! Receptet írt.
• Erre van állami támogatás is?
• Akkor még volt. Aztán olyan jó volt ez az egész, hogy betiltották!
• Na most én ezt nem fogom kipróbálni mert rendben vagyok.
• Most minek?
• De „fénykoromban”, abban a bizonyos két-három évben, amikor minden irányban kerestem a megoldásokat, az egy rendkívül szimpatikus ajánlat lett volna.
• Hát nincs mit veszíteni…” 

„… az LSD felvisz téged egy hegy tetejére, és megmutatja, hogy mi van odalenn, de amikor vége van, akkor megint a hegy alján találod magad. Viszont motiválva vagy, hogy a saját erődből fölmásszál a hegy tetejére, mert már tudod, hogy mi van ott.

• Magyarán kivisz a felhőkből.
• Igen, igen!
• És ez a kezdeti fázis e legfontosabb, mert elindulni a legnehezebb.” 

„Ha az embernek nem volt soha spirituális élménye, akkor nem érti azt, aki erről beszél, és akkor számára ez az egész nem létezik.” 

„… ma már veszteségként élném meg, ha ez nem lett volna az életemben. Persze amikor benne voltam, akkor egy irgalmatlan nagy átoknak vagy szerencsétlenségnek tűnt, és olyasvalaminek éltem meg, amit senkinek se kívánnék.” 

Ébredések 

„Természetesen léteznek kábítószerek. A legtöbb szer például, amit a pszichiátria használ, kábítószer.” 

„A felnőtteknél manapság már nem tudnak olyan új dolgokat találni, amire orvosságot lehetne adni, de a gyerekek egy teljesen új piacot jelentenek. Milliárdokat lehet keresni azzal, ha elhitetjük: a gyereknek szüksége van orvosságra. Pedig talán csak odafigyelésre és szeretetre lenne szüksége. Nincs időnk, mindennek hatékonynak kell lenni, mindent gyorsan akarunk megcsinálni, így aztán kinek van arra ideje, hogy egy egész napot eltöltsön a gyerekével, hogy odafigyeljen rá, mi az ő stílusa, vagy épp mire kíváncsi, hogy tanul, mire figyel. Már régóta az iskola való arra, hogy megmondja a gyereknek, mire kell figyelnie. Hát nem hülyeség? Ahelyett, hogy mindannyian kíváncsian néznénk, hogy ha senki nem irányítja a gyerekeket, akkor vajon mire figyelnek. És utána segítenénk őket, hogy ami őket érdekli, abból adjunk többet. Ha valakit érdekelnek a bogarak, akkor sok bogarat kapna, ha pedig a gépek érdekelnék, akkor adnánk neki gépeket. Miért érdekelné egy bogaras gyereket a gép, vagy egy gépes gyereket a bogár?" 

„Általában azonban azokat a szereket, amelyekkel kábítanak, az különbözteti meg azoktól a szerektől, amelyek felébresztenek, hogy az utóbbiakat beszedik azok, akik gyártják őket. Nem kényszerrel: örömmel. Hány pszichiáter veszi be azokat az orvosságokat, amelyeket előír? Nagyon kevesen.” 

„Görögül az orvosságot úgy mondják, hogy pharmakon, és érdekes módon ennek a szónak két jelentése van: az egyik jelentése „méreg”, ami megmérgez, a másik jelentése pedig „orvosság”, ami meggyógyít… Mitől függ? Nos attól, hogy az ember mennyit vesz be belőle.” 

„Egy bizonyos adagban érzéstelenítő. Én viszont egy kicsit nagyobb adagban kaptam. Velem az történt, hogy amikor már egyetlen izmom se mozdult, akkor a valami energia – amiről azt gondoltam, hogy én voltam – fölfelé kezdett indulni, kiment e fejem tetején, és elhagytam magam. Láttam kívülről a testemet, de én nem voltam benne. És hol találtam magamat? Egyiptomban, Kleopátra idejében. Hát ilyesmi nem volt az orvosi szakkönyvben… Akkor már eszembe se jutott, hogy vajon vissza tudok-e majd térni a normális tudatállapotomba, az akkor már nem volt probléma. Nagyon érdekes volt viszont egy fából készült, nílusi hajón ülni, és nézni az egyiptomiakat.” 

„… a set és a setting. A set az, hogy az embernek mit mondtak az adott szerről, és hogy ő maga mit hisz róla. A set tehát egy mind set. Vagyis arra is lehet valakit programozni, hogy ez gyönyörű lesz, és arra is lehet valakit programozni, hogy ez rettenetes lesz. Függetlenül attól, hogy milyen szerről van szó. És a set, vagyis az, amit az ember elvár, jobban befolyásolja az élményt, mint a szer önmaga. A setting a környezet.” 

„Mostanában már Magyarországon is terjed az ayahuasca kultusza. Az ayahuasca az egy csoda… csinál egy főzetet, akkor megnyílik a mennyország, megnyílik a pokol, és azt se tudja, mi van. Az ember hány – és tetszik neki!” 

„Aztán ott van egy másik orvosság, úgy hívják, hogy 5-MEO-DMT, amit varangyosbéka-méregnek is hívnak… nem két perc múlva, mint a ketaminnál, hanem legkésőbb harminc másodperc múlva az ember meghal. Ez a szer megöli… nem tudtam, hogy a testemet is megölte-e. Reméltem, hogy nem, de nem tudtam. De megölte azt, amit egónak hívnak… jött a nagy meglepetés… egyszerre csak esőcseppekből valahogy összeálltam. És egyszerre csak életre keltem. És akkor megértettem a keresztény misztériumot.” 

„Ha van egyáltalán valamiféle vallásom, az nem más, mint hit abban, hogy az én intelligenciám részt vesz egy másik, nagyobb intelligenciában. Tehát nem én vagyok okos, hanem valamiféleképpen rezonálok valamivel, ami okos. Részt veszek valamiben.”

„… az ember ilyenkor rájön arra, hogy nincs egyedül, hanem egy pici része valami nagynak. Emellett ennek az élménynek volt egy hosszú távú hatása is: az, hogy megtanultam relaxálni. Az izmaimat többé nem kellett annyira használni, mint azelőtt.” 

„ Mert könnyű azt mondani, hogy az ember ne akarjon semmit, de nehéz megtenni. De ha van egy kis barátja, a ketamin, vagy az 5-MEO-DMT, akkor azonnal megtudja, hogy ez miről szól, hogy miért olyan jó nem akarni. Mert akkor minden kétely nélkül érzi az ember, hogy egy nagyobb intelligencia éli őt, mint az övé. Hiszen nem tudom, hogyan verjem a szívemet, hogyan működtessem a májamat: valami él engem. És hát ez egy csoda.” 

„… a növények esetében – legyen az gomba, ayahuasca, kaktusz vagy bármi egyéb – megjelenik egy intelligencia, sokszor egy állat képében, ami megvizsgálja az embert, és elkezd járkálni a testében és a lelkében. És miután megvizsgálja a lelkét, és megvizsgálja a testét, rendszerint beszélgetni kezd az emberrel, és konfrontálja őt bizonyos dolgokkal: „ezt és ezt ne csináld”, „nem ezt kellene tenned” stb. Na mármost azok s szerek viszont, amelyeket egy laboratóriumban állítottak elő, általában csak megváltoztatják a tudatállapotot, és kész. Mintha egy csomó kapcsolót felkapcsolnának, másokat pedig lekapcsolnának, aztán egy pár óra alatt a kapcsolók visszaállnának az eredeti állapotukba.” 

„… az az ember, aki bevette az MDMA-t, és nem fél, mert van mellette két ember, aki vigyáz rá, visszamegy oda, ahol traumatizálva volt. Odamegy, ahol az élmény megfagyott.” 

„Ezekre a szerekre – tapasztalatom szerint – nem lehet rászokni. Vannak, akik az életükben csak egyszer vagy kétszer használták, és soha többé nem kell nekik, köszönik szépen. De amit megtanultak, míg ennek a hatása alatt voltak, azt soha nem felejtik el. Az MDMA-nak három nagy hatása van. Az egyik hogy kinyílik az ember szíve. Sokan nem is tudják, hogy a szívükbe vannak zárva, amíg ki nem nyílik. Ez kinyitja a szívüket. A második, hogy a jelenbe hoz. A harmadik pedig, hogy – talán először életében – az ember nem szégyelli magát. A szégyen is ahhoz hasonló, mint amit a szívről mondtam. Kérdezz meg egy halat a vízről, és azt fogja felelni: milyen víz? Nem tudja, mi az a víz, hiszen úszik benne egész életében. Mi úszunk a szégyenben.” 

„A heroin egyébként egyáltalán nem alkalmas terápiás célokra, mert erős kémiai függőséget okoz. Vagyis nem olyan, mint az enteogének, és sokkal inkább méreg, mint orvosság, tehát veszélyes dolog. A heroin egy valódi kábítószer.” 

„Amikor valaki rosszul van, sokszor nehéz eldönteni, hogy az illető hisztérikus-e vagy pszichotikus. Mert ha hisztérikus, akkor seggbe kell rúgni, ha viszont pszichotikus, akkor úgy kell rá vigyázni, mint egy csecsemőre.”

„… a hisztéria tulajdonképpen akaratosság. Ha valaki akaratos, akkor olyan érzéseket kelt a terapeutában, hogy az meg akarja rúgni, meg akarja rázni, meg akarja verni a pácienst. Innen lehet tudni, hogy egy ember akaratos és hisztérikus. Ha viszont valaki egy bizonyos helyzetben olyan érzéseket vált ki belőlem, hogy az ölembe akarom venni, hogy simogassam, az valószínűleg regresszál. Az picivé válik. És ha én ezzel a picivel durva lennék, az rosszabbá tenné a helyzetet. Ha viszont egy akaratos emberrel gyengéd lennék, akkor az is rosszabbá tenné a helyzetet. Ezt nem lehet megnézni egy könyvben, ilyenkor az embernek bíznia kell a saját érzéseiben.” 

„A pillanat, amikor egy gyerek megállítja magát, és inkább nem mond ki valamit, a legtragikusabb dolog az ember életében. Ha figyelmesen olvastuk Freudot, tudnunk kell: a pszichoanalízis egyetlen értelme, hogy segít az embernek visszatérni arra a pontra, amikor még legalább egyvalakivel spontán és őszinte tudott lenni. Ez volt Freud pszichoanalitikus „szerződése”: ő aláíratta a pacienseivel, hogy mindent kimondanak, ami az eszükbe jut, cenzúra nélkül. Vissza kell tehát térnünk oda, amikor még nem szégyelltük magunkat. Ez sok-sok évbe telhet, amíg … valakinek a társaságában megtanulom, hogy nem kell szégyellnem magamat, hogy nem kell semmit sem titkolnom. Na mármost, ha valaki 30 perccel azután, hogy bevett egy adag MDMA-t, ebben a szégyen nélküli állapotban találja magát, akkor szerintem itt van valami. Van valami, ami esetleg gyógyító.” 

„A szégyennél nincs nagyobb fájdalom. És sajnos a mi kultúránkban az iskolák, a szülői otthonok mind-mind a szégyenre vannak építve.” 

„… ha már az MDMA vagy az LSD veszélyeinél tartunk: én azt hiszem, hogy az élet rettenetesen veszélyes. Csak a halál teljesen biztonságos. Vagyis ha valaki el akarja kerülni a veszélyt, akkor legjobb, ha minél előbb meghal!” 

„Tulajdonképpen csinálhatunk bármit: senki nem tud semmit… Mindannyian sorban állunk az akasztófa felé, és amíg sorban állunk, addig próbálunk megmagyarázni ezt-azt. Ezzel az erővel keresztrejtvényt is lehet fejteni, az is ugyanolyan jó. De szerintem sokkal érdekesebb szeretni a másikat, vagy szeretkezni a másikkal. Ha már mindannyian ugyanoda tartunk, akkor miért is ne? R. D. Laing, a tanítómesterem, pár hónappal a halála előtt folyton arról beszélt, hogy megtalálta azt a gyakorlatot, ami minden problémát megold. Megkérdeztem tőle, hogy mi az. Azt felelte: cultivate enjoyment. Azaz gyakoroljuk az élvezetet… ha valaki az élvezet tudatállapotába tud kerülni, akkor nem lehet deprimált, akkor nem kell félnie, akkor nincs más, akkor egyszerre csak egy valami van.” 

„Ahogy öregszünk, nagyon jó ötlet, gyakorolni azt amit élvezünk, mert egyre rosszabb és rosszabb lesz. És egyre inkább meg kell tanulnunk, hogyan menekülhetünk abba, amit élvezünk.” 

Tedd meg, légy bátor, és maradj csendben! 

„Dr. Ecstasy, Alexander Shulgin… egymaga közel kétszáz féle pszichedelikus vegyületet kísérletezett ki, köztük 1976-ban az MDMA-t, amit a köznyelv leginkább ecstasyként ismer. … „pszichedelikus” … két görög szóból, amelyek együtt azt jelentik: „a lelket feltáró”.

„Shulgin semmi különöset nem lát abban, hogy ennek a dolognak szentelte az életét. Sőt, épp azt találja furcsának, hogy olyan kevesen tekintik ezt életcéljuknak.”

„Az első meszkalinnal átélt pszichedelikus élménye után Shulgin rájött… „Rájöttem, hogy az elmében és szellemben benne van az egész világegyetem. Dönthetünk úgy, hogy nem keressük meg a hozzá vezető utat, sőt akár tagadhatjuk is a létezését, de attól még bennünk van, és léteznek olyan vegyi anyagok, amelyek katalizálják az elérhetőségét.” 

„Nem is beszélve a legborzalmasabb drogról – önmagunkról -, amelyet magányunkban fogyasztunk.” 

„Csecsemőkorunktól fogva hipnózis alatt állunk… nem úgy érzékeljük önmagunkat és a világot, amilyen az valójában, hanem úgy, ahogyan azt sugallták és belénk hipnotizálták. A korlátaink nem velünk születettek, hanem mások sugallatára fogadjuk el őket. És az, hogy erről mit se tudunk, maga is része a hipnózisnak.” 

„A reakció szót a szívtelen, figyelmetlen, automatikus szokásra használják, míg a válasz mindig friss, szívből jövő, az adott helyzetnek megfelelő. A reakció érzéketlen a jelen valóságára: csupán egy múltban gyökerező automatizmus.” 

„Egy pszichedelikus élmény során az ember elkezdi megtanulni, hogyan nyíljon meg a szeretet tágabb tapasztalata és a szeretet lehetősége előtt. Ilyenkor úgy tűnik, mintha a szeretet átívelne téren és időn, érzelmeken és érzéseken. A szeretet a hit és a remény alapja. És az ember ilyenkor megpillanthatja egy olyan élet és választás lehetőségét, amely a szereteten és a vágyon alapul, nem pedig a félelmen és a menekülésen.” 

„Szeressük, ismerjük meg és fogadjuk el önmagunkat a magunk valóságában. Utána pedig minden energiánkat fordítsuk egy olyan környezet megteremtésére vagy megtalálására, amely megfelel számunkra, amely úgy illik ránk, mint kézre a kesztyű. Ha szenvedünk, akkor az azért van, mert nem a megfelelő környezetbe kerültünk, és nem azért, mert rosszak, bolondok vagy betegek vagyunk.” 

„Nem csoda hát, ha a pszichedelikus drogok használata tiltott, forgalmazásuk és fogyasztásuk pedig büntetendő. Attól tartok, hogy egy nap a Vipasszaná-meditációt is betiltják, mint államellenes összeesküvést. Az elmélyült meditációkból születő gondolatok – akárcsak a pszichedelikus utazások alatt születő gondolatok – éppúgy alkalmasak rá, hogy megszabadítsák az embereket a szolgálatkész zombiléttől, amely tökéletesen illeszkedik a néhány pénzzel és hatalommal rendelkező ember által megszervezett társadalom gördülékeny működésébe.” 

„A pszichiátriai gyógyszerek lehetővé teszik, hogy az ember embertelen körülmények között is képes legyen továbbélni, az elégedettség állapotába ringatnak, lecsapolva azokat az energiáinkat, amellyel átalakíthatnánk a környezetünket és a körülményeinket. Ezért aztán ezek a drogok széles körben hozzáférhetőek, szinte már kötelezők.” 

„Az élet tudja, hogyan védje meg magát. Az élet éltet minket. Nem értelmünknek és hősies erőfeszítéseinknek köszönhetően élünk, hanem azok ellenére. Szerintem a hit azt jelenti, hogy átadjuk magunkat annak, ami éltet bennünket.” 

„Mi a teendő, amikor nem tudjuk, mi a teendő?... Semmi! Ne csináljunk semmit, várjunk, amíg egy nálunk nagyobb erő mozgat meg bennünket: maga a helyzet.” 

„… semmi feszültség, és semmi lustaság… Törődés, de akaratosság nélkül.” 

„Mind ugyanabban a csónakban evezünk; nincsen ők és mi, csak mi vagyunk. Valamennyien sérülékenyek vagyunk a zűrzavar, a kétségbeesés, a rettegés és a bánat támadásaival szemben. Bármelyikünk bármikor „megőrülhet”.”

„A betegek és családtagjaik megtanulták, hogy… az orvosaiktól várják a varázsszert, amely a kémia révén biztosít jobb életet. Az érzelmek, a gondolkodás és a viselkedés zavarai esetén tablettákkal válaszolunk beszélgetés helyett.” 

„Tavaly a pszichiáterek és a gyermekorvosok vélhetően több mint egymillió doboz Ritalint, Concertát és hasonló pszichostimuláns gyógyszert írtak fel receptre, hogy figyelemhiányos hiperaktivitást (attention deficit hiperactivity disorder, ADHD) kezeljenek vele. Ez mintegy hatvanszor több mint amennyit 1994-ben írtak fel. Van néhány szakmabeli, akik szembeszállnak ezzel a trenddel, és megpróbálják távol tartani a gyerekeket ezektől a gyógyszerektől. Ők úgy vélik, hogy a gyógyszerek „súlyos függőséget okoznak”, és olyan kémiai tulajdonságaik vannak, amelyek „gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek” az olyan amfetamin-származékoktól, mint a kokain vagy a speed.” 

„Azok, akik elutasítják a gyógyszeres kezelést, inkább a családokkal és az iskolákkal dolgoznak együtt, hogy felderítsék: a gyerek környezetében miféle dinamika vezethet a problémás viselkedéshez.” 

„És ha a gyógyszert szedő gyerek esetleg arra panaszkodik, hogy zavart, szédül, úgy érzi, „nem önmaga” – nos, mindez csupán egy mellékhatás, amelyet egy másik gyógyszer majd esetleg elmulaszthat.” 

„Ezzel szemben a gyerek oldalára állni, és azt mondani: ha a gyerek szenved, kezelhetetlen, vagy sorozatos kudarcok érik, az azért van, mert az őt körülvevő környezet nem megfelelő számára – ez arra ösztönöz minket, hogy egy időrabló és nem túl költséghatékony, mégis szeretetteli vizsgálódásba kezdjünk a családot, az iskolát és a környezetet illetően.” 

„Szomorú vagy? Dobj be egy tablettát, és boldog leszel. Úgy tűnik, ma már a katatóniától a félénkségig minden biológiai folyamat, amely gyógyszerekkel helyrehozható. „Medikalizáljuk a szorongást!”. Vegyünk egy olyan egzisztenciális helyzetet, mint például a kétségbeesés vagy a stressz, medikalizáljuk, kezdjük el gyógyszeresen kezelni- és máris van egy milliárdos gyógyszerüzletünk.” 

„Ne csinálj semmit, ne menj sehová, figyelj a saját létezésedre és intuitív módon vizsgáld meg, mit látsz, érzel és hallasz” – javasolja egy meditációs tanár. Egyedül csak figyelemre van szükség. A hosszan tartó figyelem, az ítélkezés nélküli jelenlét szeretetteljes kedvességgé válik. Magunk vagy a másik irányában. Mindannyian a figyelem hiányától szenvedünk. Nincs időnk.” 

„A depresszió és a szorongás kezelése talán mégsem a gyógyszerekben rejlik. Lehet, hogy csak jó társaságra és jó környezetre van szükségünk. Egyre inkább olyanok vagyunk, mint a vadállatok az állatkertben: bezárt, szorongó, zaklatott, reményvesztett, csapdába esett és halálra gyötört lények. A litván születésű francia filozófus, Emmanuel Levinas mondta: a szabadság abból áll, hogy felismerjük: a szabadságot valami veszélyezteti, szabadnak lenni pedig azt jelenti, hogy olyan világot építünk, ahol szabadok lehetünk.” 

„Sok antidepresszáns úgy működik, hogy azt érezteti velünk: semmi sem számít. És persze a kétségbeesésünk is enyhül, ha fütyülünk a dolgokra! Én továbbra is abban reménykedem, hogy ha megpróbálunk egy olyan világot építeni, amelyben szabadok lehetünk – legyen ez akár egy olyan ideiglenes, kis világ, mint a család -, akkor jobb kedvünk lesz, és teljesebbek és egészségesebbek leszünk, mint bármelyik tablettától. Bátorítsuk hát egymást!” 

„ Persze nem kellett volna meglepődnöm mindezen, hiszen nem követtem a régi alkimista tanácsot: „Tedd meg, légy bátor és maradj csendben!”. Mégis sokkoló volt megtapasztalni, hogy engem is úgy kezelnek, mint „egyet azok közül”.” 

„Ha meg tudtam győzni a szülőket arról, hogy bánjanak úgy a gyerekkel, mintha sokkal kisebb lenne, kényeztessék, játékosan és szeretettel babusgassák, akkor e bepisilésnek napokon belül vége lett. A bepisilés sokszor egy kétségbeesett kiáltás, amely arra figyelmezteti a szülőket: ne akarják, hogy a gyerekük olyan gyorsan felnőjön.” 

„Nincs nagyobb önmegtartóztatás, mint a türelem. Ezért hát merülj el a türelemben. Minden lehetséges módon, sietve lelkesen. A türelem gyakorlásához hit, bátorság és elszántság szükséges: hit az erőlködés nélküli fejlődés, érés és változás lehetőségében.” 

„A terápia a kapcsolatteremtésről szól, a kapcsolatban való részvételről. A terápia közvetlen élmény.” 

„A terápia olyan, mint a politika vagy az etika: egy arisztotelészi értelemben vett gyakorlati tudomány, amelyet pillanatról pillanatra változó, felmérhetetlen körülmények között, az ösztöneinkre hagyatkozva kell gyakorolni.” 

„Az emberek gyakran bajba kerülnek, szenvednek, és elkezdenek olyan tüneteket produkálni, amelyekre a pszichiátria valósággal ráveti magát, a gyógyszergyárak pedig meggazdagodnak. Lássuk csak, mik ezek a tünetek: 

• színjátszás
• hit, hogy a szokás a valóság, a szabadság illúzió
• szégyenérzés és mások megszégyenítése
• a helyrehozhatatlan, a megbékíthetetlen, a visszafordíthatatlan veszteségek nem meggyászolása
• a nyilvánvaló dolgok figyelmen kívül hagyása, mert az, amit esetleg tenni kéne, kellemetlen (a jó gyakorta nem ugyanaz, mint a kellemes)
• a szerelem és a vágy összekeverése
• más vágyának kielégítése; a követeléseknek való engedés
• mások elhanyagolása és/vagy figyelmetlenség
• akaratosság
• a félelem betolakodása a döntéshozatalba
• remény, hogy létezik döntés áldozathozatal nélkül
• az élvezet elutasítása vagy elhanyagolása 

A lista persze nem teljes; csupán egy tucat példa arra, mi vezethet minket szorongáshoz, kétségbeeséshez és betegséghez.” 

„A rendelőmnek először ideiglenes menedékhellyé kell válnia.”

„Azt mondják, hogy a társadalmak olyan gyógyítókat kapnak, amilyeneket érdemelnek. Az emberek többsége azt az illúziót akarja fenntartani, hogy vannak szakértők, akik minden tudással rendelkeznek. Rémisztő arra ébredni, hogy véget ért a gyerekkor, és egyikünk sem tud túlságosan sokat. De legalább egymás társaságát élvezhetjük, amíg együtt keressük a jó életet.” 

„Amikor megkérdeztem tőlük, mennyi idő telik el az első érintéstől a szeretkezést követő cigarettáig, az asszony azonnal rávágta: „Tíz perc.” Mire a férfi kijavította: „nem, legalább tizenöt!” Mire megkérdezem tőlük: „És mit szólnának, ha most azt javasolnám: inkább bele se fogjanak a szexbe, ha nem akarnak legalább négy órát közös játszadozással tölteni?... később a pasi bevallotta nekem: nem tudja elképzelni, hogy olyan sokáig bírná. A szeretkezésük befejezését mindig a férfi magömlése jelezte.” 

„Valószínűleg azt szerette volna, hogy szükség esetén minden akadály és feltétel nélkül hozzáférhessen a nő testéhez. Ez nem sokban különbözik attól, amit az anyatejes csecsemő kíván meg az anyjától. Ebben nincs szeretet: a kisbaba még nem képes szeretni az anyját, egyszerűen csillapíthatatlan étvággyal falja őt. A szexuális vágy szükségletként vagy követelésként való kifejeződése viszont megöli a másik vágyát. Abban a pillanatban, hogy a szex kötelességnek tűnik, meg vannak számlálva a napjai.” 

„Az illat, a hang, és a látványod arra késztet, hogy kimondjam: Dugni akarok veled.” 

„A szexuális vágy persze személytől függetlenül is belénk hasíthat. Ilyenkor bárki, akárki megfelel. Ez az érzés egyfajta mély szorongásból, a különállás, a kitaszítottság vagy az elszigeteltség keltette szorongásból fakad, és ebben az esetben a szex a nyugtató, a fájdalomcsillapító szerepét tölti be. ÉS az a partner, akit ilyenkor a vágy enyhítésére kérnek fel, nem fogja érezni, hogy észreveszik, szeretik vagy törődnek vele, csupán, hogy felhasználják, manipulálják és kihasználják.” 

„A vágy kölcsönössége, vagy annak a lehetősége, hogy én is kívánatos lehetek, eszembe sem jutott egészen a harmincas éveimig.” 

„Ha jól csinálják, a szex a megfiatalító életerő forrása, amely mindig elérhető, szabadon és bőven tör elő; az egyetlen csapda az, hogy egyedül nem ihatunk belőle. A szexuális közösség öröméhez társaságra van szükségünk. És meg kell tanulnunk, hogy a forráshoz vezető úton se legyünk egyedül.” 

„A mi kultúránkban nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki olyan legyen, amilyen valójában. Amikor egy adott helyzet hatására, a pillanat hevében magamat és meglepve szemérmetlenül feltárom önnön őszinte és spontán valómat, akkor az ebből következő, másikkal való találkozás drámai lesz. Olyankor nincs forgatókönyv, csak improvizáció, minden hirtelen történik, és a dolgot izgalom, veszély és gyors tanulás jellemzi. Milyen közel kerülhetek a másikhoz, anélkül, hogy bárki is sérülne?” 

„A pszichológia, a pszichiátria, a szociális munka és a tanácsadás a legtöbb iskolája színészkedésre tanít, ahol a diákok az úgynevezett képzés után olyan szerepekbe kényszerülnek, amelyeket hamis bizonyossággal megírt forgatókönyvek, egységesített protokollok és gondosan elpróbált illemkódexek irányítanak. Nem csoda, hogy sok szakmabeli szorong, aggodalmaskodik, és rövid időn belül kiégéstől szenved. Az is jól ismert tény, hogy a terapeuták életének szakmai kockázata a gyakori depresszió.”

„X hamarosan lelkesen eljátssza a jó pácienst, míg Y mindent megtesz, hogy eljátssza a jó terapeutát. X és Y talán soha nem is fognak találkozni a színpadon kívül. A szakmai erkölcskódexek szinte egyöntetűen elítélik a kettős vagy többszörös kapcsolatokat. Ez azt jelent, hogy X-nek és Y-nak nem szabad kapcsolatba kerülniük egymással a rendelőn kívül. A fentiek alapján természetesen egyértelmű: ez a szabály azért született, hogy a színészeket megmentse a zavartól, hogyan improvizáljanak, vagy milyen forgatókönyvet kövessenek, ha a színpadon kívül találkoznak egymással – az utcán, vagy, ne adj isten, egy bárban. Ha viszont X és Y teljesen önmaga lehet, anélkül, hogy a másik vagy az úgynevezett „szakmaiság” kérdéses ideálja kedvéért másképpen kezdenének viselkedni, akkor kit érdekel, hol találkoznak? Egy beszélgetés éppen olyan izgalmas lehet egy zsúfolt buszon, mint a rendelőben.”

„Elfelejtette, ki volt, mik voltak a vágyai, rejtőzködni, várakozni kezdett, miközben mások vágyait igyekezett kielégíteni. Megtanult maszkokat viselni, de alattuk nem volt semmi. Üresnek, elveszettnek, üregesnek érezte magát. A legnyomasztóbb az volt, hogy láthatóan senki észre sem vette, hogy eltűnt. Senkinek sem hiányzott, senki sem kereste. Egy idő után aztán kimerült az élete állandó, végtelen, kegyetlen színjátékától. Csak úgy tudta elképzelni a színpadról való távozást, hogy megöli magát.”