„Bármelyik válaszomból konstruálhattam volna dogmákat, protokollokat… de nem tettem, mert nem akartam elveszíteni a szabadságomat, nem akartam a pácienseim és önmagam előtt bezárni az újabb közös felfedezések lehetőségét.”

„Először mindig az irigység jelenik meg, majd ezt követi kisvártatva az aljasság.”

„… a Gonosz szereti, ha nem hisznek benne; könnyebb úgy a dolga.”

„A legjobban úgy tudok megismerni egy embert, hogy odaadom magam neki. Vagyis szeretem… vele vagyok, vele élek, táncolok, szeretkezek.”

„Szent Ágoston mondta, hogy nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek, és nem lehet szeretni valakit, akit nem ismerek.”

„Az egyik legnagyobb baj a pszichológiával és a pszichiátriával, ahogy az manapság létezik – nemcsak Magyarországon, hanem a világ minden részén -, hogy a pszichológus vagy a pszichiáter nem adja fel magát, nem adja át magát a páciensnek, hanem inkább belegyömöszöli őt valamibe, amiről már tud, amit már ismer.”

„Az élő igazság nem a végeredmény, hanem maga a folyamat. Így nyilvánvaló, hogy a terápiának soha sincs vége, de egy bizonyos pont után a páciensnek nem kell hozzá terapeuta.”

„A következő dolog, ami segít a terápiában, az a politika. És a politikán nem azt a politikát értem, amit most Magyarországon tapasztaltok, hanem inkább a mikropolitikát. A politika annak a művészete és tudománya, hogy miként kell valakinek megszereznie azt a hatalmat, amelyre szüksége van ahhoz, hogy azt tegye, amit akar, és ne kelljen azt tennie, amit nem akar. Hogy senkinek se legyen a szolgája. Valamint annak, hogy ezt a hatalmat, ha egyszer már megszerezte, miként tartsa meg, és hogyan ne veszítse el. Ez egy tudomány, ez egy művészet. Szerintem egy jó terapeuta arra tanítja a pácienseit, hogy miként legyenek jártasak ebben a tudományban.”

„Nagyon fontos, hogy ráébredjünk, hogy a terapeuta ráébressze a pácienst arra, hogy ha rosszul érzi magát, az nem azért van, mert ő rossz, hanem azért, mert valaki, vagy valakik rosszul bánnak, vagy bántak vele.”

„A pszichoterápia arra való, hogy olyan dolgokról beszéljünk, amelyekről soha, senkivel nem beszéltünk még.”

„… én, akár egy antropológus, részt veszek annak az életében, aki eljön hozzá, méghozzá lehetőleg oly módon, hogy az ő élete egy idő után könnyebb, vagy gazdagabb legyen. Ha belegondolunk, ez a szeretet definíciója. A terapeuta tehát tulajdonképpen egy szerető. Egy dominikánus szerzetes mondta egyszer, hogy ha nem szeretsz, halott vagy, ha viszont szeretsz, akkor megölnek. A terapeuta foglalkozása tehát nagyon veszélyes.”

„A terápiáról úgy is lehet beszélni, hogy az a vágy bujkálásáról szól. Arról, hogy megtaláljuk azt a vágyat, amely elbújt, vagy elbújtattuk…”

„… lehet, hogy nem ismertek még egy olyan embert, aki nem akar tőletek semmit. A terapeutának az a dolga, hogy egy vágymentes környezetet teremtsen – egyszer, kétszer, vagy háromszor egy héten. A pénzeden kívül semmire sem szabad vágynia. Azért fizetsz neki, hogy biztos ne vágyjon semmire… Ha nagyon keveset fizetsz neki, akkor biztos, hogy valami másra is fog vágyni…”

„… mindenkinek van tehetsége, de az embernek csak ritkán van bátorsága ahhoz, hogy ezt a tehetséget felszínre is hozza… a terapeutának bátorítani kell a pácienst.”

„… a bátorság azt jelenti, hogy az ember azt csinálja, amit akar, annak ellenére, hogy fél.”

„Néha a terápia – még ha két-három évig tart is – tulajdonképpen csak erről szól. Fölfedezi a páciens, hogy mik is a vágyai tulajdonképpen, a terapeuta pedig bátorítja őt, hogy ezt valósítsa meg.”

„Egy másik metaforája a terápiának az, hogy csupán a másik társa leszek, hogy ez a másik ne legyen egyedül.”

„Az is egy definíciója a szeretetnek:… veled leszek, de nem foglak semmire sem kényszeríteni. Nincs vágyam, hogy inkább ezt csináld, vagy azt csináld, hanem minden feltétel nélkül odafigyelek rád, és együtt gondolkodhatunk arról, ami eszedbe jut. És abban a pillanatban, amikor tudom, hogy nem vagyok egyedül, talán már tudok úgy gondolkodni, hogy az a hasznomra váljon. Ez nagyon fontos.”

„És itt jön elő az a tabutéma, hogy vannak olyan anyagok, növények, gombák, olyan dolgok, amelyeket ha az ember elfogyaszt, akkor visszatérhet ebbe az ősi egységbe. Máskor különállóknak érezzük magunkat, de ilyenkor egynek.”

„… az ember csak annyira lehet okos, mint a társaság, amellyel együtt van.”

„Gyerekkorunkban mindegyikünk őszinte és spontán. Az a pillanat, amikor egy gyerek majdnem kimond valamit, de inkább megállítja önmagát, és nem mondja ki, talán a legszomorúbb pillanat az életben. Mert ekkor a gyerek már tudja, hogy vagy megszégyenítik, vagy megbüntetik azért, amit éppen mondani akar. A terápia ennek a szomorú pillanatnak a feloldása is lehet. Mert ha minden jól megy, a páciens még egyszer megtanulhatja, hogy lehetséges spontánnak és őszintének lenni, ha mással nem, legalább a terapeutával.”

„… valahol lennie kell egy olyan helynek, ahol nincs cenzúra, ahol nem kell vigyázni, ahol nincs elnyomás, ahol kimondhatom azt, ami rossz, kimondhatom azt, amit trágár, kimondhatok mindent. A terapeuta rendelőjében mindent szabad. A terapeuta nem sértődhet meg. Belerúgni nem lehet, de mondani bármit lehet neki. És ez nem jelenti azt, hogy a terapeuta rendelőjéből kirohannak a páciensek, és valamiféle durva, spontán őszinteséggel egyenesen rátámadnak a szüleikre vagy megtámadják a barátaikat. Természetesen annak is ki kell derülnie, hogy a szeretet fontosabb, mint az őszinteség, ha vannak egyáltalán ilyen hierarchiák.”

„A legdepressziósabb pácienseim egytől egyig beleakadtak azokba a szerepekbe, amelyekről gyerekkoruk óta azt gondolják, hogy játszaniuk kell.”

„Élete végén R.D. Laing csupán egy tanácsot adott mindenkinek. Azt mondta, hogy ápoljuk, műveljük, fejlesszük az élvezetet. Laing azt mondta, hogy az élvezet a legjobb orvosság.”

„Néha azon kell dolgozni, hogy megkülönböztessük a képzeletet a képzelgéstől. Angolul ezt úgy mondják: imagination és fantasy. Az imagination, a teremtő képzelet – az remek. Mielőtt megvalósítok valamit a világban, el kell tudnom képzelni. És hogy ha valamit elképzelek, az lesz a magja annak, amit meg fogok tenni. Viszont a képzelgés, a fantasy, az önmaga rabjává tesz.”

„Egyre gyakrabban vettem észre, hogy a legtöbb ember gyűlöli valóságot. Pedig ha gyűlölöd a valóságot, akkor nagy bajban vagy.”

„Egy terapeuta néha csak hosszú évek alatt tudja meggyőzni azokat, akik gyűlölik a valóságot, hogy talán mégiscsak van egy jó játszma az életben, mégpedig az, hogy elfogadjuk, hogy az élet egy rettenetesen rossz dolog, de izgalmas lehet ebből a legjobbat kihozni.”

„ R.D. Laing egyik tanítómestere, E. Graham Howe szerint szemtelenség az élményeket aszerint kategorizálni, hogy azok jók-e vagy rosszak. Az, hogy egyáltalán vannak élményeink, már egymagában olyan csoda, hogy buta akaratosság, ha valaki csupa jó élményt akar átélni.”

„Ha összpontosítani tudom a figyelmemet, és nagyon koncentrálok a fájdalomra, akkor a fájdalom beszélni fog hozzám… Egy fejfájás például olyan, mint egy rossz álom, addig ismétlődik, amíg meg nem értem, mit üzen.”

„A párkapcsolatokról beszélve azért mondom mindig, hogy tudnunk kell, mennyire nehéz együtt lenni valakivel, nehogy azt higgyük, hogy ha nem vagyunk jól a másikkal, akkor velünk van a baj.”

„… minden komoly kapcsolatnál az ember az egész életét teszi kockára. Ez nem egy biztonságos játék: ijesztő valakivel igazán találkozni. Ha mindezt tudjuk, akkor talán nem rökönyödünk meg, és nem kezdünk el menekülni, amikor egy kapcsolat nehézzé válik… Én ezt izgalmasnak találom, ez nem tragikus, ez nem egy rossz dolog, ez egyszerűen csak így van.”

„… az embernek csak arra van szüksége, hogy egy másik emberrel, akinek dobog a szíve, lát és hall, szégyentelenül őszinte tudjon lenni. Márpedig egy közönséges, átlagos embertől sokkal kevésbé félnék, mint egy szupersztártól.”

„… ha egy terapeuta soha nem exponálja magát egy másik terapeutának, akkor fennáll a veszély, hogy észre sem veszi, ha rosszul bánik a páciensével.”

„Ha valami olyasmit tennék vagy mondanék egy terápia során, amit aztán el akarnék titkolni az én terapeutám elől, akkor azonnal tudnám, hogy valami rosszat tettem vagy rosszat mondtam a páciensemnek. Mi emberek olyan komplex lények vagyunk, hogy noha logikailag semmi értelme sincs, mégis tudunk hazudni magunknak. Ezt a trükköt kell leleplezni a másik terapeuta segítségével. Mindkettőnket becsapni nehezebb, mint csak saját magamat.”

„Amikor a terapeuta már várja, hogy jöjjön a páciens, mert olyan jó lesz vele, akkor már disznóság lenne ezért pénzt elfogadni. Akkor a terápia helyett legyünk inkább barátok. Tulajdonképpen azoknak kell a terápia, akiknek nincsenek barátaik.”

„A gyerekkornak akkor van vége, amikor rájövünk, hogy nincsenek felnőttek.”

„Ha tényleg kinőttem abból, hogy felnőtteket keressek és továbbra is ragaszkodjam a gyerekkoromhoz: akkor vége van a terápiának. Akkor már nem kell terapeutához járni, és akkor azok a terapeuták, akik erre rájöttek, már tudnak együtt kanasztázni, síelni vagy zenélni is.”

„Abban szerintem egyenlők vagyunk, hogy senki sem hülye. Ilyenkor nekem azt kell megtudnom, hogy melyek azok a hipotézisek, amelyek alapján a másik a világot látja. Miben hisz, vagy mit gondol?”

„… tudunk-e úgy találkozni a másikkal, hogy túllépünk a szokásainkon. Az egyik dolog, amit az ember megtanul a terápiában, hogy levetkőzze a szokásait, amennyire csak tudja vagy akarja.”

„A terápia éppen arra való, hogy segítsen a másiknak abban, hogy megtalálja a szívből eredő valódi reakciót az automatikusan beidegződött szokások helyett.”

„… ne hagyja ott a jelent és a mostot egy jövőbeli fantáziáért vagy egy múltbéli emlékért. Kemény munka megtanulni, hogy az ember jelen legyen.”

„Do you want to know the secret of life?” – „Akarod tudni az élet titkát?”… „Keep breathing!” – „Csak lélegezz tovább!”

„Számomra a terápiában nincs siker és nincs sikertelenség. Ha érdekelne, hogy sikeres vagyok-e vagy sem, valószínűleg már rég kiégtem volna.”

„Most megoldom a legfontosabb problémáitokat: mindegy, hogy merre megy az ember. Abszolút mindegy. Az ember csupán fontosnak hiszi, hogy jobbra megy-e vagy balra, és hogy jól kell tudni választania. Sokan, amikor visszatekintenek a múltba, azt mondják, hogy jaj, megbántam, hogy akkor erre mentem és nem arra… Ez mind-mind csupán fantázia. Soha az életben nem lehet megtudni, hogy mi lett volna, ha mást választunk… Ha én visszatekintek, jó szívvel azt tudom mondani, hogy nekem soha egyetlen rossz elhatározásom sem volt. Miért is ne mondanám? Ez is csak fantázia… Akkor miért fantáziálnám azt, hogy elrontottam az életemet?”

„… anarchia uralkodik benne?... egy királyságot kell alapítani magunkban… aki minden hangot meghallgat, és azt mondja, hogy „jó, köszönöm, te ezt mondod… mindenkit meghallgattam, itt ülök a trónon, ezért hatalmamban áll eldönteni, hogy és mint legyen, és nagy bölcsességemben úgy határoztam, hogy erre és erre fogunk menni… Ha találkozom valakivel, akinek a trónja üres, vagy esetleg néha az A személyiség ül rajta, néha a B személyiség, néha pedig a C személyiség, akkor ezzel az illetővel nem lehet együtt élni, vagy együtt dolgozni. Mert tegyük fel, hogy A, aki épp trónon ül, megígér nekem valamit. Holnap már B ül a trónon. És ez a B nem ígért meg semmit… nem fogok kereskedelmi kapcsolatot felállítani egy olyan királysággal, ahol senki sem ül a trónon, vagy minden második nap valaki más, és folyton verekednek a trónért.”

„… ha újra és újra olyan emberekbe szeretünk bele, akivel a kapcsolat nem működik – és ez férfira és nőre egyaránt igaz -, akkor valószínűleg intuitív módon csak olyan embereket engedünk közel magunkhoz, akik pontosan ugyanúgy fognak kínozni minket, ahogy azt az anyánk vagy az apánk tette velünk, amikor kicsik voltunk. Hogy miért? Mert bármit is tett veled az anyád vagy az apád, amikor pici voltál, magadban azt definiáltad szeretetként.”

„A másik pedig az, hogy ha valaki fájdalmat okozott nekem, akkor jó bosszúnak tűnhet tudat alatt azt üzenni az apámnak vagy az anyámnak: „hát azt hiszitek, hogy bántottatok? Nézzétek csak! Én pont azt élvezem, ha valaki úgy kínoz, ahogy ti kínoztatok.”

„Szexuális függőségről is szoktak beszélni… Vagyis, hogy nem azért szeretkezik valaki, mert élvezi, hanem kényszerből, mert kell, muszáj, semmi mást nem akar csinálni. Na és? Majd tíz év múlva másképp lesz…”

„Nagyon furák vagyunk mi, emberek: amikor látunk valakit, aki valami olyasmit csinál, amit nem értünk, vagy azt szeretnénk, hogy inkább ne csinálja, akkor azt mondjuk rá, hogy beteg. És az illető ezt még el is hiszi nekünk… ha ezt a dolgot egyből betegségnek nyilvánítjuk, akkor a családnak nem kell megvizsgálnia, hogyan élnek… amikor azt mondjuk, hogy nem, ez nem egy betegség, hanem ezt csak úgy csinálja…, akkor fel kell tennünk a kérdést: miért csinálja? Milyen környezetben csinálja? Kinek üzen ezzel a dologgal? Miféle kommunikációnak lehet ez a része? És általában sokkal jobb, ha ezeket a kérdéseket nem világítják meg. Mert akkor nem keletkezik bűntudat az anyában, nem támad bűntudat az apában vagy a nagymamában vagy a nagypapában.”

„Általában soha semmi baj nincs a gyerekekkel. A gyerekek a legegészségesebbek, a gyerekek a legjobbak, a gyerekek a legőszintébbek. Hogyha valami baj van, az általában az idősebbekkel van. Én még rosszindulatú csecsemővel még nem találkoztam.”

„… kis segítséggel talán meg lehet tanulni, hogy kiben lehet megbízni és kiben nem… mesélje el azokat a történeteket, amikor kiderült, akár egy hosszú kapcsolat után is, hogy rossz emberrel találkozott. Azután próbáljon meg visszaemlékezni az első órára, amit vele töltött… minden mindenben benne van… abban az órában benne volt az egész kapcsolat… volt-e olyan érzése, hogy jaj, fél ettől az embertől, vagy neki ez nem tetszik, vagy csinált-e valamit, amit nem értett. És ha ezeket fel tudja sorolni, akkor mindez segít, hogy a következő első órában komolyan vegye magát.”

„Nem lehet tanulni hiba nélkül. De ha az ember hibázik és nem tanul belőle, akkor valami baj van.”

„… James Hillmann… szerint nagyon fontos, hogy a terapeuta elég bátor legyen ahhoz, hogy ha valaki meg akarja ölni magát, vagy azon gondolkodik, hogy megöli magát, akkor ne állítsa meg ezt a folyamatot. Mert az embernek gyakran arra van szüksége, hogy egészen addig a pillanatig elmenjen, amikor megölheti magát. Amikor már tényleg minden elő van készítve, és ott állhat a halál küszöbén, tudva, hogy képes lenne megölni magát. Ha ebben a pillanatban valaki önmagától, egyedül úgy határoz, hogy mégsem teszi meg, akkor megváltozik az élete. De ha valaki meggátolja abban, hogy ideáig eljusson, akkor nem változik meg az élete.”

„… valaki, aki nagyon fontos volt nekem, nem bízott meg bennem, és én nem akarom megmondani, nem akarom tudni, hogy ki volt ez, mert akkor valószínűleg nagyon dühös lennék rá. Ezért inkább azt mondom, hogy én nem bízom meg önmagamban.”

„… a csecsemők sokszor meg vannak fosztva anyjuk közelségétől. Ez is olyan dolog, amit nem lehet később pótolni. Mert a remény, hogy valakitől megkaphatom azt, amitől meg lettem fosztva gyerekkoromban, kibírhatatlan teher lesz azon, akivel együtt vagyok. Ha én elvesztem a gyerekkoromat, akkor soha az életben nem fogok olyan nőt találni, aki kompenzálni fogja mindazt, amit nem kaptam meg az anyámtól. Ha én elvárnám ezt, akkor a nő, akivel együtt vagyok, hamarosan úgy érezné, hogy ő nem elég számomra.”

„Amíg valaki nem tudja meggyászolni, mi történt vele a múltban, addig nem tud élni. Persze nehéz egyedül meggyászolni és megsiratni az ilyen dolgokat, sokkal jobb valakinek a karjaiban. Ez lehet egy szerető, egy feleség, egy barát, vagy egy terapeuta.”

„… amíg az ember nem siratja meg azt, amit elveszített, addig mindig másokat fog bántani, hogy visszanyerje azt, amit már nem lehet visszanyerni.”

„… amikor olyasvalaki jön hozzám, aki nagyon provokatívan öltözködik – általában persze nők -, és akire megint csak nem tudok odafigyelni, mert erekcióm van.”

„1900 körül Freud volt az első, aki tényleg odafigyelt a nőkre. Akkoriban majdnem minden nő páciense hisztérikus volt… A hisztéria egyfajta forradalmi gerillatechnika. Mert hogy lehet egy hatalommal bíró, racionális férfit megőrjíteni? Úgy, hogy a nő hisztérikus lesz. És akkor hiába próbálja a férfi kontrollálni őt. Freud képes volt segíteni ezeknek a nőknek, mert tudta, hogy a hisztériájuk mindig abból ered, hogy senki sem figyel oda rájuk, senki sem veszi őket komolyan. Ő komolyan vette őket, és ez segített.

Ma már általában – nem mindig, de azért jobban, mint akkoriban – a nőket komolyan veszik, ezért most már nincs hisztéria… Manapság szerintem a leggyakoribb baj… skizoid probléma. Vagyis az, hogy az embernek van egy valódi énje és van egy hamis énje.”

„Amikor megszületünk, legalább kilenc hónapig tulajdonképpen olyanok vagyunk, mint a kenguruk. Túl korán kell kijönnünk az anyánk méhéből, mert ha benn maradnánk addig, ameddig igazából benn kellene maradnunk, akkor nem tudnánk kijönni, mert óriási a fejünk. Tehát ki kell jönni, mielőtt túl nagy lenne a fejünk, de ezt követően legalább kilenc hónapig az anyának úgy kellene viselnie magán a csecsemőjét, ahogy azt a kenguruk teszik. Vagyis tulajdonképpen egy „külső méhet” kellene csinálnia, ahol mindent meg kellene adnia a csecsemőnek, és semmit sem szabadna elvárnia tőle… A gyereknek nem szabad túl korán rájönnie, hogy ő és az anyja nem egyek. Manapság sajnos túl korán ráébrednek erre a gyerekek, mert kevesen tudják, hogy mennyire fontos az anya és a gyerek közötti folyamatos testi kapcsolat. Ha a gyerek nem érzi az anya testét, amibe belekapaszkodhat, akkor úgy érzi: zuhan. És ilyenkor a gyerek az anyja helyett elkapja önmagát a saját intellektusával. Gondolkodnia kell, a saját gondolataiba kell kapaszkodnia az anyja helyett, ha nem akar a semmibe zuhanni. És attól fogva egy hasadás keletkezik benne. Mert az intelligencia, ami ilyenkor előkerül, az olyan, mint a karmok és a fogak. A túléléshez kell. A veszély miatt bújt elő… megtanulom, hogy amíg az anyám nincs velem… addig nekem kell vigyáznom magamra… ez a védekező-védő intellektus egy hamis én. A valódi én az kicsike, és nem akar semmit sem csinálni, csak vár, hogy mikor nőhetne végre fel veszély nélkül… Hogy néz ez ki a valóságban? Meg tudom játszani magam. Az tudok lenni, aki neked kell. De valahol, emocionálisan, egy üvegablak mögött vagyok, és valójában senkihez sem tudok hozzáérni. El vagyok falazva a világtól, nem tudok összeköttetésbe kerülni a világgal. A skizoid ember nem tud mást tenni, csak védekezni. Nem tud válogatni ember és ember között. Nem tud disztingválni, nincs egy olyan belső köre, olyan bizalmi kapcsolatai, ahol nyugodt lélekkel önmaga tudna lenni. Nem tudja átadni magát a helyzeteknek, embereknek. És ez rettenetes érzés… Ha ebből kigyógyul, már csak akkor kell védekeznie, ha valóban támadják, de amikor nem támadják, akkor képes kinyitni a szívét a másik ember felé.”

„… aki meg akarja ismerni magát, az legyen bátor, és próbálja ki tízezer különböző helyzetben önmagát. Ne otthon vagy a terapeuta szobájában üljön, és arról beszélgessen, hogy ő tulajdonképpen kicsoda.”

„Én most itt vagyok, te hol vagy? A múltban?... A jövő képzelet, a múlt pedig emlék.”

„Én nem vagyok keményszívű. Ha lent maradsz, akkor én odamegyek, és leülök melléd. De fizetned kell… Azért ülök le melléd, hogy ne érezd magad egyedül, hiszen két fej jobb, mint egy. És ha hetenként háromszor leroskadok melléd, és utána elmegyek, majd újra visszajövök, és megint elmegyek, akkor lehet, hogy egy idő után eszedbe jut, hogy esetleg el kellene jönnöd velem, vagy kíváncsi leszel, hol is voltam.”

„Az ideál csak egy idea. Nemegyszer beszéltem már Hemingwayről, aki az egyik leghíresebb példája annak, hogy mennyire hibázhat az ember az ideáljával kapcsolatban. Hemingway már Nobel-díjas, híres és elismert író volt szerte a világon, mégis volt egy ideálja, hogy neki milyen férfinak kellene lennie, és amikor összehasonlította magát ezzel az ideállal, mindig kevesebbnek találta magát nála. És akkor a szájába vett egy kétcsövű puskát és meghúzta a ravaszt. Szerintem szörnyű hibát követett el, mert nem önmagát kellett volna elpusztítania, hanem az ideálját.”

„…Don Juan… Az anya… otthagyja a gyereket, és elmegy a fiatalemberrel. A kisgyereket végül a szálló tulajdonosa nevelte fel, az anyát soha többé nem látták… Hogy mit csinált Don Juan? Elcsábította a nőket. Pontosan ugyanazt csinálta, amit az anyja vele… bosszút állt. Ez nem a szexről, hanem a hatalomról szólt… az anyja nagyon megbántotta, ő pedig több ezer nőt bántott meg bosszúból.”

„… születésünk után minél hamarabb ér minket az első csalódás, annál sebezhetőbbek vagy csábíthatóbbak vagyunk… minél korábban történik valami az életünkben, annál inkább azt hisszük, hogy ilyen a világ. Minden, ami először történik, egy centrumot hoz létre a lelkünkben, ami köré a későbbi élmények gyűlnek.”

„… az anyánk, az apánk, a családunk is bevezet minket egy világba. És addig, amíg újra meg nem vizsgáljuk, hogy mi igaz és mi nem, addig elhisszük, hogy a világ olyan, min a mi családunk. Vagyis, ha az anyám becsap, ha az apám becsap, akkor olyan világban élek, ahol mindenki mindenkit becsap. Ebből fel lehet ébredni, de nem könnyű.”

„Én a praxisomban azt tapasztaltam, hogy az igazán mélyen sebzett emberek soha senkivel nem tudtak beszélni arról, ami a családjukban velük történt. Vagyis lehet, hogy nem is az traumatizál igazán mélyen, ami történt, hanem az, hogy nem szabad róla beszélni. Hogy el van titkolva. Hogy nem szabad megnevezni.”

„… minden traumának két arca van. Az egyik arca destruktív, a másik arca kreatív… a kreativitást úgy lehet a legjobban kifejleszteni az emberekben, ha elnyomják őket… a magyarok nagyon kreatívak… mert a magyarokat évszázadokon keresztül különféleképpen elnyomták. Az amerikaiak, meg a kanadaiak, ahol szabadság van, a közelünkbe se érnek.”

„Ha én örülni tudok annak, hogy élek, és nem válogatok az élmények között, hogy ezt az élményt akarom, ezt pedig nem akarom, vagyis bármilyen élményem van, örülök neki, akkor nem fog csalódás érni.”

„A szeretet nem csak egy érzés, a szeretet munka. Munka, amit elvégzek azért, hogy a másik élete könnyebb és gazdagabb legyen, mint anélkül lenne, hogy én munkálkodom. De azt, hogy nekem min kell munkálkodnom, azt a másik mondja meg.”

„Ha valaki egyedül van, és azt mondja, hogy nem szeretne egyedül lenni, az nem mond igazat. Az ember azért van egyedül, mert nem akarja, hogy valaki kihasználja.”

„Kicsit elgondolkoztam rajta, hogy miért is csinálom ezt. Merthogy ezekből az előadásokból, könyvekből, amelyek itt Magyarországon születnek, én egy fillért sem keresek. Akkor miért? És aztán rájöttem, hogy hálából teszem. Mert volt néhány ember az életemben, akiket hallgatva egyszerre csak felébredtem, egyszerre csak megérkeztem a valóságba, és ezért nagyon hálás vagyok nekik. De nem lehet nekik visszaadni azt, amit kaptam tőlük – azt csak továbbadni lehet. Úgyhogy arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen azért beszélek nektek, mert hátha ti is felébredtek, ha pedig nem, akkor még alva elmesélhetitek valakinek mindazt, amit én elmeséltem, és akkor talán az a valaki felébredhet. Ki tudja? Remélem, hogy ez a tradíció, amit én képviselek, nem fog kihalni. Veszélyben van, de remélem, hogy van még jövője.”

„Az egyedüllétből gyakran a házasságba menekülünk.”

„Chögyam Trungpa az egyik legszorgalmasabb buddhista szerzetes volt, aki a buddhizmus tanait a nyugati világba hozta… jó barátja volt a tanítómesteremnek, R. D. Laingnek, annak idején együtt ittak és részegeskedtek.”

„… senki nem érdemel meg semmit. Az, hogy az ember megérdemel valamit, az csak egy mese, amelyből minél hamarabb kinövünk, annál jobb.”

„A dogmatikusok az őrültek, a szkeptikusok pedig a terapeuták… A cinikus az, aki már nem hiszi el, hogy van jóság az emberben.”

„… vigyáznunk kell arra, hogy hogyan viselkedünk, amikor a Gonosszal küzdünk. Mert két eshetőség van. Egyrészt belehalhatunk, ha a Gonosz megöl minket – akkor mindegy, akkor nincs probléma. De ha megmenekülök, és még élek, akkor bele kell tudnom nézni a tükörbe… tisztelni tudjam azt az arcot, amelyik rám néz a tükörből.”

„A katolikusok halálos tévedés volt azt mondani, hogy a gondolat bűne ugyanaz, mint a tettek bűne. Ez egy óriási hiba. Mert ha az ember ezt elhiszi, akkor ha valami gonoszat gondol, rögtön azt hiheti magáról, hogy gonosz. Pedig pont fordítva van. A Gonosz azokon keresztül jelenik meg a világban, akik azt mondják, hogy ilyet el sem tudnak képzelni. Csak akkor tudom megállítani a Gonoszt, ha el tudom képzelni, mert akkor végig tudom gondolni. Amit gondolok, amit elképzelek, az soha senkit nem bánt. Amit teszek, az viszont igen.”

„Scott Peck… ő onnan ismeri meg a Gonoszt, hogy amikor egy gonosz ember jön terápiába, akkor az óra végén fejfájása van, haza akar menni, és valahogy úgy érzi, hogy soha többé nem akar pszichiáter lenni.”

„Aki rossz, aki gonosz, attól el kell szaladni. Aki gonosz, az szándékosan rossz irányba megy. Csak azoknak lehet segíteni, akik jó irányba mennek, csak egy kicsit eltévedtek.”

„A kanadai kórházakban – lehet, hogy itt is – minden orvosnak van egy kvótája, hogy hány ember halhat meg a keze alatt egy évben. Ha ez a szám alacsony, akkor nem kell utánanézni semminek, senki sem vizsgálja meg a praxisát, minden rendben van… tehát minden évben van legalább három ember, akit megölhet anélkül, hogy a kvóta fölé kerülne… élvezi, hogy ekkora hatalma van.”

„… mondjuk, nem tudok felszállni egy repülőre… Ilyenkor érdemes azt képzelni, hogy nem vagyok egyedül… egyfelől egy felnőtt, akinek repülnie kell, másfelől a karján ott egy pici, aki valamilyen oknál fogva rettenetesen fél a repüléstől… Tehát úgy gondolkozom a pánikomról, hogy az tulajdonképpen nem más, mint az a pici, gyermeki részem, aki ordít, sír és toporzékol, mert nem akar felszállni arra a repülőre, akkor úgy kell bánnom önmagammal, mintha ezzel a gyerekkel bánnék. Mit mondanék ennek a gyereknek?... Legfeljebb, ha tényleg nagyon sír, akkor majd szólok a stewardessnek, hogy nagy bajban vagyunk, és adjon nekünk nyugtatót vagy valamit. Hát majd csak lesz valahogy, de mi megyünk a repülőre.”

„… volt páciensem, egy férfi… volt neki egy Alfa Rómeója, amivel össze-vissza száguldozott… az anyja és a nagynénje is szerelmes volt egy olasz autóversenyzőbe… ő is olyan akart lenni, mint ez a sportoló… a vágyaink gyakran onnan erednek, hogy utánozni akarjuk azokat, akiket szeretünk, és arra vágyunk, amire ők vágynak. Ezt hívják mimetikus vágynak. Mindannyian majmok vagyunk, és utánozzuk egymást.”

„Erkölcsi szempontból természetesen ez rettenetes, de a dolog pszichológiája – az más. A pszichológiája érdekesebb.”

„… akik traumatizálva voltak a családjukban, érdekes módon nagyon gyakran traumatizálva lesznek a szeretőik által is. És mivel korábban nem vettek tudomást a valóságról, később is úgy élnek, hogy nem akarják tudni a valóságot… Az ő szülei valószínűleg olyan rosszul bántak vele gyerekkorában, hogy ahhoz képest a férje, aki elhagyta, egy szent volt.”

„Olyan „beteg” nincs, akinek jót tesz, hogyha bánthat valakit. Ilyen nincs.”

„Ha egy gyereket például akkor bántanak, amikor még nem tanult meg beszélni, akkor erről csak érzelmei vannak, akkor még szavai sincsenek rá. Vagyis lehetséges, hogy a legfájdalmasabb érzelmeink még csecsemőkorunkból erednek. Mert ha például arra akarnék emlékezni, hogy mit vacsoráztam tegnap, akkor a szavak segítenének nekem. Ahogy az ember általában emlékszik, az egy könnyű emlékezés.”

„… otthagyjuk magunkat, amikor valami nagyon fáj. Elhagyjuk magunkat. Az emlékezés azért is van, hogy összeforrjunk korábbi önmagunkkal. Hogy az a hasadás, ami akkor történt, amikor bántottak minket, megszűnjék. Csak ekkor voltam képes visszamenni és megérezni a saját fájdalmamat. És a szívem kinyílt azért a gyerekért, aki egyszer voltam.”