„Nem azért beszéltem Debrecenben a különféle módosult tudatállapotokról, hogy kedvet csináljak hozzájuk, hanem azért, hogy elvigyem a hallgatóságot addig a pillanatig, amikor muszáj kérdezniük, vagy megkérdőjelezniük a megkérdőjelezhetetlent, mindazt, amit addig tanultak, hittek, gondoltak.” 

Egy

„… az, hogy hogyan érzem magam, attól függ, hogy éppen ki mit mond nekem, vagy éppen hogyan gondolkodom, mert gondolkodni nem lehet szavak nélkül. A szavaknak tehát nagyon fontos szerepe van.”

„… nagyon nehéz megváltoztatni azt a gondolkodásmódot, amiben az ember nevelkedett.” 

„Ha olyat látsz, ami nincs, akkor pszichotikus vagy. Blake tehát nagyon hamar megtanulta, hogy ne lássa az angyalokat. Még akkor se, ha vannak.” 

„Abban a pillanatban ugyanis, amikor elhagyjuk azt a valóságot, amelyben az emberek közös megegyezéssel megállapodtak, rettenetes erők fognak ránk hatni azért, hogy visszatereljenek a közös látásmódhoz. Előrebocsátom, hogy a pszichiátria a világon mindenütt a csendőr szerepét játssza. Visszatereli mindazokat, akik véletlenül rájöttek arra, hogy másként is lehet látni a világot, nem csak úgy, ahogy azt megtanították nekünk.” 

„A pszichózis vagy a skizofrénia jelenlegi orvosságai olyanok, hogy a mellékhatásai gyógyításához újabb orvosságok szükségesek, amelyeknek azonban szintén vannak mellékhatásaik, és azokat is gyógyítani kell. Ha három hónapnál tovább kezelnek ilyen gyógyszerekkel, úgy fogsz kinézni, mintha nagyon beteg lennél, de nem fogsz hallucinálni, nem leszel mérges, nem leszel „bolond”. Szelíd leszel, mert megszelídítettek. Nem kell fizikailag bezárni, mert kémiailag zártak be. A legnagyobb probléma, hogy a gyógyszeripar több milliárdos bevétellel és óriási hatalommal rendelkezik, és mindent megmozgat, hogy még csak meg se kérdőjeleződjön a gyógyszerek áldásos hatása.” 

„… amikor a diagnózist ráragasztják valakire, ismét politikai manőverről beszélünk, nem pedig orvosiról, méghozzá azért, mert valaki hatalmat gyakorol a másik ember fölött azzal, hogy például skizofrénnek minősíti. Az minősíthet, akinek hatalma van.” 

„Szerintem azért adjuk ki azokat, akik furcsán viselkednek, mert megijedünk tőlük. Mert félünk… nem lennék meglepve, ha kiderülne, hogy a pszichiáterek azok az emberek, akik a legjobban félnek a saját lelküktől, akik a legjobban félnek attól, hogy az emberi elme, az emberi lélek mire képes.” 

„… vagy agybetegségről beszélünk, vagy arról van szó, hogy az embernek nehézségei támadnak az életben. Elmebetegség azonban nincs.” 

„Félünk önmagunktól is, hiszen fölvesszük a fehér köpenyt, és arra hipnotizálunk mindenkit – magunkat is -, hogy egészségesek vagyunk, velünk ilyen nem fog történni, mi orvosok vagyunk, és akiken nincs fehér köpeny, azok a betegek.” 

„… ha az utcán összeesnék, és elkezdenék kiabálni és vonaglani, az emberek körülállnának, s ha arról panaszkodnék, hogy valamim fáj, akkor elvinnének egy rendes kórházba, és megvizsgálnának. Minden rendben lenne, rendőrt sem hívnának. Ha azonban azt mondanám, hogy eksztázisban vagyok, akkor rendőrt hívnának, mert mégis, micsoda dolog, hogy ott élvezkedek az utcán! Gondolkozzatok el ezen! Milyen érdekes kultúrában élünk: a fájdalom miatt szabad vonaglani, az eksztázis miatt nem.” 

„Abban a pillanatban, amikor a világról szavakkal beszélünk, akkor szétszedjük a világot. És sajnos elfelejtjük, hogy mit szedtünk szét. A világot sok darabra szét lehet szedni, a világnak azonban nincsenek darabjai. Illúzió azt hinni, hogy vannak.” 

„… minden gépet darabokból raktak össze, egy gépnek darabjai vannak. Az embernek nincsenek darabjai.” 

„Velem másképpen kell bánni, mint egy géppel. Engem nem lehet megjavítani alkatrészenként.” 

„Ha bajban lennék, akkor lehet, hogy nekem is csak egy olyan emberre lenne szükségem, aki szeretne. Ha megtalálnám, akkor sokkal jobban érezném magam, mint ha olyasvalakivel találkoznék, aki meg akar javítani. Aki meg akar javítani, az nem szeret. Ez biztos.” 

„… felmerül a nagy kérdés: a tudatállapotom valóban az én tudatállapotom-e, vagy pedig a mi közös tudatállapotunkból nő ki? Az egészségem az én egészségem-e, vagy befolyásolja azon emberek egészsége is, akikkel élek?” 

„… a környezetetek befolyásolja a tudatállapototokat. A társaság nagymértékben befolyásolja azt, hogy hogy érzed magad, sőt… kapcsolatok fizikailag is megbetegíthetnek embereket. Lehet, hogy egy rossz házasság az oka annak, hogy valaki meghal rákban.” 

„Persze csak akkor gondolkodhat ezen az ember, ha „el tudja hagyni a cumit”. Nagyon kényelmes dolog azt hinni, hogy mindig vannak nálunk okosabb emberek, és ha bajba kerülök, akkor majd valaki megmondja, hogy mi a baj, és mit tegyek. Egyszóval: ha bajba kerülök, akkor csak okos emberekhez kell menni. Ezt a szerepet vetítik rá az orvosokra. Az orvosok pedig elfogadják ezt a kivetítést. Amikor orvos pácienseimmel beszélek, akkor néha elmondják nekem, mennyire rettegnek, és mennyire rossz nekik, hogy erre a színjátékra kényszerülnek, és mindig úgy kell csinálniuk, mintha tudnák, mi van pontosan.” 

„Én olyan orvost akarok magamnak, akivel partnerként beszélgethetek el arról, ami történik. Elmondaná nekem, amit tud arról, ami történik, én pedig eldönteném, hogy mit csináljak, melyik utat válasszam.” 

„Ha az emberek hite megrendül az orvosokban, az rettenetesen ijesztő dolog, mert olyankor az ember rájön arra, hogy „talán mégsem okosabbak, mint én”. Rájönnek, hogy nem lehet átadni másoknak azt a hatalmat, ami saját sorsunk felett dönt... Nagyon jó érzés a felelősséget átengedni másoknak, olyankor az ember úgy érzi, hogy a gyerekkorának soha nincs vége.”

„Szerintem az értelmiség feladata az, hogy kételkedjék.” 

„Nekem nincs módszerem. Egyszerűen megpróbálok annyira önmagam lenni, amennyire csak tudok.” 

„Nekem semmi tanítanivalóm nincs, egyszerűen csak rengeteg kérdést teszek fel, és elmondom, hogy velem mi történt.” 

„… engem úgy lehet „utánozni”, ha teljesen önmagad leszel.” 

„Csak azt szeretném, ha az emberek megtalálnák önmagukat, ugyanúgy, ahogy én is megtaláltam azt, aki vagyok, és azt, hogy hogyan érzem jól magam.” 

Kettő 

„Mindannyian hipnózis alatt állunk, és a tudatállapotok szivárványának színei közül egy korlátolt kis sávba vagyunk hipnotizálva. Ezt a sávot nevezzük normálisnak, és akkor érezzük jól magunkat, amikor ezen belül élünk. Ha véletlenül bármelyik irányba kijjebb megyünk, akkor nagyon megijedünk, és megijesztjük azokat is, akik körülöttünk élnek, és véletlenül észreveszik, hogy nem a normális tudatállapotban vagyunk. Érdekes, hogy az egészen kicsi gyerekek még spontán keresik a furcsa vagy nem normális tudatállapotokat… amikor kiskorotokban játékból elkezdtetek forogni, s addig forogtatok, amíg el nem estetek… Minden korban, minden nép tagjai között vannak olyanok, akik már nem sokkal születésük után keresik a nem normális tudatállapotokat, nagyon szeretnek ott lenni, s alig akarnak visszajönni abba, ami normális – azt unalmasnak találják.” 

„… más kultúrában és időben más volt a normális, mint itt és most, és valószínű, hogy 100-150 év múlva itt is és máshol is az emberek egészen érdekesnek fogják gondolni azt, amit mi most normálisnak képzelünk. Hogy mi a normális tudatállapot, az történelmileg és földrajzilag változik.” 

„A pszichiátria és a pszichológia az államon és a társadalmon belül egyfajta rendőri szerepet játszik, és az a feladata, hogy visszaterelje az eltérteket a normális tartományba. A pszichiátria kezelési módszere nagyon hasonlít az inkvizícióéhoz. Az inkvizíció is azért jött létre, mert azokat, akik éppen akkor nem voltak normálisak, meg kellett kínozni, hogy rájöjjenek, mi a normális. Mintha kínozni más embereket normális volna…” 

„Az emberekkel találkozni kell, nem megfigyelni őket. Ha megfigyelem őket, akkor perverz vagyok.” 

„… ami a legjobban beszűkíti a tudatállapotunkat, az a félelemtől való félelem. Ha valaki fél félni, akkor nagyon leszűkíti az életét, nem mer semmit sem csinálni, mert esetleg félhet.” 

„... amikor először beszéltem egy diákcsoportnak 1969-ben, a szívem a torkomban dobogott, és teljesen más tudatállapotban voltam, mint amilyenben most vagyok. Amikor aztán befejeztem és leültem, teljesen elfelejtettem, mit is mondtam: teljesen amnéziás lettem, annyira féltem és szorongtam.” 

„A bátorság azonban azt jelenti, hogy félek, de mégis azt csinálom, amit akarok, vagyis a félelem nem lesz a tanácsadóm.” 

„Mindenkinek teljes mértékben joga van hozzá, hogy bolond legyen. Az, hogy én mit gondolok, milyen képeket látok, honnan tudom, amiről azt hiszem, hogy tudom: az senkire sem tartozik. Ha nekem egészen mások az élményeim, mint nektek, az nem jelenti azt, hogy nektek gyorsan kórházba kell vinnetek. A baj akkor kezdődik, ha valami olyasmit csinálok, ami bánt valaki mást.” 

„Ha valaki a tetteivel zavar másokat, el lehet vinni a bolondokházába vagy a börtönbe. Hogy ki hova kerül, az tulajdonképpen attól függ, hogy a családja hogy szocializálódott. A szegényebbek, a középosztályon aluliak inkább a rendőrséget, a középosztályon felüliek az orvost vagy a pszichiátert hívják. Sokszor azért kerülnek a pszichiáter kezébe a középosztályon felüliek gyerekei, mert a szülők szerint inkább orvosok bántsák őket, mint rendőrök – az orvosoknak szabad kezet adnak.” 

„Aki nem szól semmit, mert toleráns, vagy jó akar lenni, vagy mert fél, pedig már jócskán a toleranciapont fölött jár, az beteggé teszi önmagát. Az ilyen emberek kapnak gyomorfekélyt, az ilyenek lesznek rákosak. Ez a stressz. Három hatékony reakció létezik a stresszre: 1) harcolni és így győzni, 2) elszaladni és így megmenekülni, 3) valakit találni, aki meg tud védeni. Ha e három közül egyik sem kivitelezhető, akkor betegek leszünk. Az pedig már a bölcsesség dolga, hogy a megfelelő módszert választom-e az adott pillanatban.” 

„Ha én nem vagyok önmagamért, akkor ki lenne értem? Honnan tudná valaki is, hogy mi kell nekem? Egyedül én vagyok abban a helyzetben, hogy elmondhatom önmagamról, mire van szükségem… Ha viszont csak ezzel foglalkoznék, az tényleg önzés lenne. Ha önmagammal rendben vagyok, akkor lesz energiám arra, hogy például a páciensemért tegyek valamit, hogy segítsem őket, ha nem tudják, mi kell nekik ahhoz, hogy önmaguk legyenek.” 

„… ha az ember állandóan önmagára figyel, akkor nagyon unalmassá válik. A maga számára is, de mások számára is… aki regresszív állapotba kerül, állandóan a saját depressziójáról gondolkozik… Amikor valaki kifelé kezd figyelni, és talál valamit, ami érdekli őt a világban, abban a pillanatban jobban érzi magát.” 

„Szerintem az unalom a legveszélyesebb tudatállapot. Az unalom úgy keletkezik, hogy az ember vár valamire. Abban a pillanatban, amikor vársz, ahelyett, hogy élnél, már ölöd is magad. Még csak egy hónapja vagyok Magyarországon, de én ennyi embert várni még sehol sem láttam, mint itt. Mindenki keres valamit, de soha nem találja. Én utálok várni, mert amikor az ember vár, olyan, mintha felakasztaná önmagát egy fogasra… Ha nincsenek igazi testet-lelket felkavaró élmények, csak az állandó várakozás van, akkor a sejtek egy idő után azt hiszik, hogy ez már maga az öregség, és akkor az ember jobb híján meghal. Szóval, ha egy mód van rá, akkor ne várjatok.” 

„A szeretettel teli kérdezősködés olyan, mint az etológia. Az etológusok azok, akik a szabadban, természetes állapotukban vannak együtt az állatokkal, növényekkel. Nagyon vigyáznak arra, hogy az együttélés során ne kínozzák őket. Ez teljesen másféle tudomány. Amikor leülök és beszélgetek azokkal, akik hozzám jönnek segítségért, mert szenvednek, akkor próbálom nem kínozni őket. Hiszen valaki már úgyis kínozza őket – akkor miért kínoznám őket tovább? Azok az emberek, akik az elmúlt huszonhárom, huszonnégy évben eljöttek hozzám, mert szenvedtek: ők tanítottak meg arra, amit tudok.” 

„Olyan dolgokról akarok beszélni, amelyeket személyesen tapasztaltam meg, és nem olyanokról, amikről csak olvastam, vagy amiket mások mondtak el nekem.” 

„LSD-25… ez a szer nagyon érdekes tudatállapotot okoz… ami a teleszkóp volt az asztronómiának és a mikroszkóp a biológiának, az lehetne – ésszel használva – az LSD a pszichológiának. Furcsa, hogy illegális. Ez pontosan olyan, mintha a mikroszkóp, vagy a teleszkóp feltalálásakor a rendőrség azt mondta volna, hogy nem szabad belenézni.” 

„Ha nagyon fontos tudnod, hogy mit tettél részeg állapotban, akkor gyorsan igyál annyit, mint előző este, és emlékezni fogsz rá!” 

Három 

„… hol van a tudatalatti tartalma? Mindenütt ott van, mindig azon a területen, ami kívül esik azon a kis fényes tisztáson, ahová éppen figyelsz… a figyelmem olyan akár egy zseblámpa. Amit éppen megvilágít, az tudatos, és a nagy sötétség mindenütt, ahová nem világít, az a tudatalatti.” 

„Amikor vége van az LSD-élménynek, és beszűkül a tudat, az ember nagyon hálás, hogy nem kell mindig annyit tudni, amennyit lehet.” 

„Az LSD hatása alatt az ember be tud hatolni a szerveibe, a szervei élményeibe és a sejtjeibe is, és amikor behatol egy sejtbe… akkor kinyílik a világ.” 

„Lehetséges tehát, hogy mindannyian sejtek vagyunk valamiben, amiről halvány gőzünk sincs, hogy mi. De éppen úgy, mint ahogyan az én sejtjeimnek halvány gőze sincs, hogy én ki vagyok, mi is lehetünk valami olyasminek a sejtjei, amiről nem vagyunk képesek fogalmat alkotni.” 

„… ha valaki összpontosítja a figyelmét, akkor megváltoztatja a tudatállapotát.” 

„… az allergiát egész könnyen meg lehet szüntetni hipnózissal vagy pszichoterápiával… tollallergiája… LSD-terápiás foglalkozáson visszament… madár volt… óriási árnyék jön jobbról… elkapja… ő pedig meghal. Ebből az állapotból való visszatérte után nem volt többé tollallergiája.” 

„Szerintem okosabbak azok, akik azt mondják, hogy nincs múlt, jelen és jövő. Az idő csak egy illúzió. Minden egyszerre történik. Nem csak itt és most vagyunk. A tudatállapotunk ugyan ide van fixálva, de mi nem csak itt vagyunk, hanem húsz,… száz helyen tudunk egyszerre lenni, de minthogy csak egymás után tudunk belelátni abba, hogy ezen a helyen kívül még hol vagyunk, azt hisszük, hogy ezek más életek. Azt hisszük, hogy nem egyszerre élünk. Pedig nincs külön élet és nincs külön idő, hanem minden egyszerre létezik.” 

„… kétdimenziós lények, akik egy kétdimenziós világban élnek. Ezek amolyan lapos emberek, akiknek nincs harmadik dimenziós kiterjedésük… Ők mindenről tudnak, ami ebben a két dimenzióban történik… a ceruza egy lény, aki még nem született meg… Ha a ceruzával átlyukasztom a papírt, akkor megszületett a gyerek. A csecsemő a grafit… Ha nagyon jól etetik ezt a grafitot, akkor ez a grafit ilyen fát fog növeszteni, ami a ceruzán a grafit után következik… csak nő – ahogy dugom át a papíron… amikor a ceruza végén lévő radírgumi is elér a papírhoz, akkor az orvosok azt fogják mondani, hogy már nem sokáig fog élni… Amikor aztán elmegy – vagyis kihúzom a ceruzát a papírból -, akkor lyukat hagy maga mögött, és olyankor mindenki sír, mert az ember meghalt, és nincs tovább… valójában semmi sem történt vele. Abszolút semmi. Ez a ceruza nem változott meg, ez mindig is ilyen volt. A kétdimenziós síkban élőknek azonban az az illúziójuk, hogy valaki megszületett, élt és meghalt.” 

„Ez a többdimenziós lény nem fél a haláltól. Csak akkor félne tőle, ha a tudatállapotának csupán a keresztmetszetéről lenne tudomása, mint ahogy a papíron élő kétdimenziós lények is csak a ceruza keresztmetszetét érzékelik. Csak akkor félne a haláltól, ha elfelejtené, hogy a változás csak illúzió, és az öröklét a valóság.” 

„Képzeljétek el, hogy egy tudós ül egy fal előtt, s e mögött a fal mögött van egy világ. Ő azonban csak egy hasadékon keresztül lát át a falon túlra. Csak azt látja, ami a hasadékon át látható. Ez annak a metaforája, hogy nekünk csak szemünk van, fülünk van… Sokkal több minden létezik annál, mint amit képesek vagyunk meglátni.”

„Minden egyben van, nincsenek semmilyen részek, nem lehet a világot feldarabolni… azt csak azért hisszük hogy van, mert a mi érzékszerveink olyan kis teljesítményűek, és emiatt olyan keveset vagyunk képesek látni abból, mi is a valóság, hogy nem is akarjuk megengedni magunknak, hogy észrevegyük, mennyire korlátozottak vagyunk, így aztán inkább hatalmasaknak és okosaknak akarjuk érezni magunkat, s elhitetjük magunkkal, hogy tudjuk, mi mit okoz. Így tudósok lehetünk, de azt nem hisszük el, hogy minden egy, s nem lehet a dolgokat feldarabolni.”

„… a tudatalattiban rengeteg információ van. Az összes archetípus, minden, amire valaki gondolhat, már ott van. Sőt, nagyon sok ember úgy érzi, hogy a gondolatok ragadják meg őket, nem úgy, hogy ők gondolkoznak.”

„… ha valóban megtud valamit az ember, akkor megváltozik az élete. Ahhoz, hogy az ember megtudja, hogy mi hatvan fok szinusza meg koszinusza, nem kell megváltoztatnia az életét, az nem valódi tudás, az csak egy kis hab a kávén, amit mindegy, hogy megiszik vagy nem, belekeveri-e a kávéba vagy sem. De ha valami fontosra rájövünk, valamire, ami igaz, és annak tárjuk ki magunkat, az azonnal megváltoztatja az életünket. Az ember attól kezdve nem élhet úgy, mint ahogy addig élt. Ezért aztán senki sem akar semmire sem rájönni, mert ki akarná megváltoztatni az életét? Mindig nagy megrázkódtatással jár az, ha az embernek meg kell változtatni az életét. Ezért általában senki sem akar megtudni semmit sem.”

„…1000 mikrogramm LSD-t ettem „vacsorára”, éppen nehéz helyzet állt elő az életemben, s nagyon el akartam gondolkozni azon, hogy mit is kellene csinálni… Hajtogattam magamban, hogy meg akarok változni, változásra van szükségem. Ezt csináltam két órán keresztül, s akkor megtorpantam, mert rájöttem, hogy hazudok. Nem igaz az, hogy meg akarok változni, ez tökéletes hazugság. Az igazság az volt, hogy rettenetesen féltem attól, hogy valami is megváltozik az életemben… Ezért nem is hatott egyáltalán az LSD. Abban a pillanatban azonban, amikor bevallottam magamnak az igazságot, abban a pillanatban minden elolvadt, abban a pillanatban minden megváltozott, elkezdtem érezni az LSD hatását…”

„Nagyon nehéz a legkisebb változást is megvalósítani az embernek önmagában vagy a világban. Tehát, nincs válasz arra, hogy hogyan nyissa ki az ember magát, hogy mit kell csinálnia ahhoz, hogy beengedje az igazságot. Ha szerencséje van, akkor őszinte lesz önmagával, és akkor minden megváltozik. S hogy ezt mikor teszi meg, hogy meddig lehet elnyomni a valóságot? Szerintem vannak olyanok, akik a halálukig, életük utolsó pillanatáig a cél előtti utolsó pillanatig el tudják nyomni, s akkor tíz másodperccel azelőtt, hogy meghalnak, meglátják az igazságot. Nekem nagyon szomorú lenne, ha addig tudnék hazudni magamnak, amíg meg nem halok. Még a híres filozófus, Kierkegaard is a halálos ágyán, kb. öt perccel a halála előtt jött rá valami fontos dologra, és könnyekkel a szemében mondta valakinek, aki az ágyánál ült, hogy most jött rá arra, hogy mindig szeretettel volt körülvéve, pedig ő soha nem érezte, hogy szerették. Azt mondta, abban a pillanatban rájött, hogy ha a világ nem szerette volna őt s mindannyiunkat, akkor egy percig sem tudnánk életben maradni. Ha a Nap hőmérséklete egy fokkal kisebb vagy nagyobb lenne, akkor nem élnénk. Ha valami kicsi dolog megváltozna a világban, akkor már egyikünk sem tudna tovább itt élni. Rájött arra, hogy az, hogy élünk egyáltalán, már önmagában hatalmas csoda, és arra, hogy valamilyen szeretet kell, hogy megengedje nekünk, hogy éljünk, hogy legyen tudatunk, hogy beszélgessünk a tudatállapotokról. Erre csak a halála előtt öt vagy tíz perccel jött rá.”

„Ha valaki azt mondja, hogy én angyalokat látok és hangokat hallok, akkor irigylem. Mert az én életem szürkébb, mint az övé, hozzám senki nem beszél, s én olyanokat nem látok. De miért kellene nekem meggyógyítani valakit, aki ilyeneket mond?”

„Volt egy filozófus, aki azt mondta, hogy ha valóban rájönnénk az élet titkára, akkor azonnal öngyilkosok lennénk.”

„Nagyon érdekes belegondolni, hogy a valóság attól függ, hogy mit hisz az ember.”

„… egy kötőtűvel átszúrja a kezét… Elmondta nekem, hogy nagyon kell vigyáznia, hogy ne figyeljen oda… amíg máshová figyel és beszél, addig nem vérzik... amikor odanéz, akkor már ő sem tudja azt a hitét megőrizni, hogy nem vérzik, ha nem akar… Túlságosan közel van a gyerekkori hitéhez az, hogy ha megszúrod magad, akkor vérezni fogsz. Amíg azonban meg tudja tartani azt a hitét, hogy nem kell véreznie, ha nem akar, addig nem vérzik.”

„… nagyon kevés orvosnak jut az eszébe, hogy valaki, aki krónikusan fél, az lehet, hogy kronszindrómát, vagy colitist kap… senki nem kérdezi meg, hogy mitől, vagy kitől félsz állandóan… egyszerűen elfelejtik a félelem és a kakálás közötti kapcsolatot… minden gondolat, minden érzés valamilyen biokémiai változást okoz benned.”

„… jellemző minden táltosra, sámánra, hogy kézzel lábbal hadakoztak az ellen, hogy hatalommal bírjanak, és ezt a hatalmat végül csak elfogadják. Ez pont az ellenkezője annak, mintha valaki nagyon akarna orvos lenni. Ahogy ez a pap ment a templom közepén, amerre ment, az emberek kiestek a padokból. Csak úgy kiestek. Volt ott egy férfi, aki húsz éve tolókocsiban élt, mert a hátgerince el volt törve, s nem tudta használni a lábait, amelyek nagyon vékonyak voltak, csupa csont és bőr, semmi izom nem volt már rajtuk. Ez a pap egy kicsit viccelt vele, mire a béna felállt a tolókocsijából, lehajolt, megérintette a lábujjait és kisétált a templomból. Egyenesen az orvosához sétált. Addig meg nem állt, míg el nem érkezett az orvosához, akinek röntgenképei voltak az illetőről. Az orvos majdnem elájult, azt mondta, hogy ez lehetetlen, s ismét megröntgenezte, összehasonlította a röntgenképet a korábbival, és látta, hogy semmi nem változott. Az orvos megesküdött, hogy ennek az embernek nincsenek izmai, s az idegei még mindig el vannak vágva. Azt mondta, hogy ez az ember nem tudhat járni. S mégis ott járt. Szerintem, ha az az ember a végén elhitte volna, amit az orvos mond, akkor összeesett volna. Szerencsére azonban inkább magának hitt, s elhitte, hogy valóban tud sétálni. Ha valakinek elhiszi az ember, hogy mi történik, akkor az történik, amit elhitt. Ez rettenetes, mert például ha egy orvos azt mondja valakinek, hogy tüdőrákja van, és három hónapot ad neki, mert ilyen rákkal nem lehet tovább élni, mint három hónap, akkor szerintem ezt az embert az orvos öli meg. Statisztikailag kimutatható, hogy azok az emberek, akik ilyen diagnózist kapnak, általában megteszik azt a szívességet az orvosnak, hogy pontosan akkor halnak meg, amikorra azt az orvos megjósolta.”

„Végeztek egy vizsgálatot Izraelben, amelynek az volt az eredménye, hogy nagyon beteg emberek, akiknek orvosilag már meg kellett volna halniuk, nem halnak meg a zsidó ünnepek előtt. A halálozási arány a zsidó ünnepek előtt lecsökken. Megvárják az ünnepeket, s utána halnak meg. Még egy évet nem akarnak várni... Hétvége előtt is kevesebb ember hal meg, mint hétvége után. Nem beszélve arról, hogy most vannak olyanok – Simonton és mások – akik segítenek túlélni az embereknek azt az életszakaszt, amit az orvosok számukra megjósolnak… Nagyon fontos, hogy az ember megválogassa, miben hisz és miben nem.”

„Kérdező: Hallottam a rádióban, hogy Japánban hagyomány az, hogy a betegnek papírokat adnak, s azokból hajtogatniuk kell több ezer madárkát, és azt mondják nekik, hogy mire azzal végeznek, addigra meggyógyulnak. Ezáltal tehetnek valamit a saját gyógyulásuk érdekében, s erre fognak koncentrálni.

Sokan azért halnak meg, mert unatkoznak. Sokan azonban azért halnak meg, mert nincs reményük… Szerintem, amikor nagyon akarsz élni, akkor nem vagy beteg. Még náthás sem. Amikor náthás vagy, akkor is arról van szó, hogy az élnivágyásod egy kicsit csökken. Valami miatt úgy elkeseredtél, s úgy érzed, hogy nem is olyan jó élni… Ha valaki nagyon szereti a munkáját, akkor nem engedheti meg magának, hogy náthás legyen, mert az akadályozná a munkában. Olyankor az életereje nagyon magas. Tulajdonképpen két dolog az életünkben az, amiért jó élni. A munka és a szeretet vagy szerelem. Freud is azt mondta, szeretni és dolgozni kell, más nem érdekes…

Az egyetlen helyzet, ami megengedi, hogy az ember nyugodtan regresszáljon az, ha megbetegszik. Mondjuk otthon. Szerintem a legegészségesebb az lenne, ha olyan emberekkel venné magát körül az ember, akiknek csak úgy meg lehetne mondani, hogy „Egy hétig ágyban akarok maradni, nem vagyok náthás, nem vagyok beteg, de azért légy szíves hozzál teát, etess meg, legyél kedves velem.” Ha ezt meg tudnánk tenni, s volna valaki, aki szeretne minket annyira, hogy megtegye amit kérünk anélkül, hogy náthásak lennénk, akkor nem kellene náthásnak lennünk. Nagyon jó lenne, ha az ember találna olyan barátokat, akikkel ezt meg lehet csinálni betegség nélkül.”

Négy

„… azokat az orvosságokat, amelyek az embert felébresztik, betiltják. Azok az orvosságok pedig, amelyek az embereket elaltatják, legálisak.”

„… ha az embernek már volt LSD-élménye, akkor hipnózissal is eljuthat ugyanoda… csak egyszer kell bevenni az LSD-t, s aztán nem kell érte fizetni, mert az élményt megkeresheti az ember hipnózissal is, ha akarja... Az biztos, hogy meditációval az ember elkerülhet bárhová, olyan helyekre, ahová az LSD el tud vinni, s olyan helyekre is, ahová az LSD nem tud elvinni. De ez hasonló ahhoz, hogy valahogy el lehet jutni gyalog is innen Kamcsatkáig. De néha miért ne szálljon fel az ember egy repülőgépre? Az még nem jelenti azt, hogy a repülőgép jobb. Más. Van egy pesti barátom aki egész fiatal korában elhatározta, hogy soha életében nem fog repülőre ülni. Én nem bánom. Én nem mondom neki, hogy üljön repülőre. Az az ő elhatározása. De ha ő azt mondaná, hogy azokat, akik repülőre ülnek börtönbe kéne zárni, az nagy baj volna.”

„… kétféle formában használtak az emberek komolyan LSD-t. Azt, hogy komolyan, úgy értem, hogy nem viccből, vagy nem bulira. Az egyiket úgy hívják, hogy „psycholitic”, a másikat pedig úgy, hogy „psychedelic. A leghíresebb, ezzel foglalkozó pszichiáterek: Stanislav Grof és Timothy Leary. A különbség az, hogy a psycholitic kb. 100 mikrogrammos adagot, a psychedelic pedig 1500 mikrogrammos adagot jelent. Ez a normális dózis átlagos testsúly esetén… A psycholytic terápia egyszerre 100 mikrogrammot ad be, hetenként háromszor, általában 35-120 alkalommal. A másik viszont egy életben csak egyszer alkalmazandó. Szóval nagy különbség. Ezek a terápiás órák általában úgy folynak le, mint rendes terápiás órák. Ha az ember le akar feküdni a sezlonra, akkor lefekszik, úgy beszélget, mint máskor, vagy ül. 100 mikrogramm LSD-vel lehet, hogy nem hallucinál egyáltalán, csak valami megváltozik, valami más lesz, olyan dolgokról, amiről valahogy nehéz beszélni, most könnyű lesz beszélni, amire az ember eddig nem emlékezett, most éppen emlékszik…”

„Az ember megérzi, hogy ki a másik. Grof és csapata három csoporttal dolgoztak: pszichotikusokkal, neurotikusokkal, és híres, elfogadott művészekkel. Az elfogadott művészek kb. a 20. óránál elérték a meghalás, újjászületés élményét… Ugyanez történt kb. a 70. óránál a neurotikusokkal, és a 120. óránál a pszichotikusokkal. Ami itt történik, az 1-től a 20-ig, vagy a 70-ig, az az események ugyanazon sorozata volt a művészek között, a neurotikusok között, a pszichotikusok között, csak több és több időbe telt. Majdnem úgy, mintha több szemetet kellett volna feldolgozni, kidobni, amíg az ember odaért, ahová akart… De végeredményben az élmények pontosan ugyanúgy tárultak fel mind a három csoport esetében. Már ez önmagában azt jelenti nekem, hogy egy művész, egy neurotikus és egy pszichotikus nem három különféle ember. Mindannyian nagyon olyanok vagyunk, mint mások, csak valahogy másképp virágzunk, más ütemben, más ritmusban, más időben élünk.

„A lényeg az, hogy amikor a halálújjászületés megtörténik, azután vannak más élmények, nagyon furcsa dolgok, hogy ezek más életek, előző életek-e, ebbe most nem mennék bele, de tény az, hogy az ember mindennapi életének a minősége ettől a ponttól drasztikusan megváltozik. Meg lehet érezni, hogy valami történt azokkal, akik ezen az élményen átestek. Ha megmérnénk, hogy mekkora ez után az élmény után az izomfeszültség a testükben, akkor az egész testre kiterjedő lazaságot tapasztalnánk; az emberek ekkor nem feszítik az izmaikat, csak ha kell. Nem feszültek azért, mert félnek vagy mert megszokták. Az arcuk megváltozik ez után az élmény után. Lágyabb lesz. S minél lágyabb egy embernek az arca, annál szeretetre méltóbbnak, annál szebbnek ítélik mások… Nagyon érdekes volt a pszichotikusokkal végzett „psycholytic” terápia. Ezt kórházban végezték. Az első 20-30 órában, amikor bevették az LSD-t, akkor teljesen olyanok voltak, mint más, normális emberek, és négy-öt óra után, amikor megszűnt a hatás, akkor újra kezdtek hallucinálni. A művészeknél épp fordítva volt. Ők normálisak voltak, amikor nem vettek be LSD-t, s majdnem pszichotikusok voltak, hallucináltak, amikor LSD-t vettek be. Tehát ilyen paradox hatása volt az LSD-nek a pszichotikusoknál… Azok, akik 120 óra után elérték a meghalás-újjászületés élményét, ettől a pillanattól fogva nem voltak pszichotikusok. És amennyire ezt követni lehetett – 5-10 évvel a terápia utáni időszakig – többé nem is lettek.”

„Piaget, amikor gyerekekkel dolgozott, leírt egy ilyen tanulási formát. Ezt a folyamatot úgy hívja, hogy asszimiláció, a változási pontot pedig akkomodációnak nevezi. Ő persze csak gyerekekről beszélt. Szerintem az egész életünkön keresztül így tanulunk. Az asszimiláció azt jelenti, hogy van egyfajta struktúra bennünk, amivel próbáljuk megérteni a világot és egymást… De ahogy növünk, a világ egyre komplexebb lesz körülöttünk, egyre nehezebb lesz asszimilálni… átmentek egy nagy káoszon, s egy magasabb színvonalon egy új struktúrát készítettek, amiben meg lehet érteni a világot. Ez sokkal többet fog fel, mint az előző. Ekkor ez megint eltart egy jó darabig, ez alatt minden nagyon jó, aztán megint utálatosak lesznek, s megint nehéz lesz az élet. Akkor megint létrejön egy ilyen akkomodáció. Az egyik esetben a világot asszimiláljuk, a másik esetben pedig nekünk kell megváltoznunk ahhoz, hogy a világban tudjunk élni. Egyszer a világot emésztjük, másszor a világ emészt minket. Aki megakad valamelyik ponton, annak nagy baja lesz. Előfordul, hogy valaki megakaszt minket, például, ha a szüleink, akikkel élünk, megálltak az „ötödik lépcsőn”. Ha a szüleink megálltak az ötödik lépcsőn, nekünk pedig már a hatodikra kell lépni, akkor a szüleink mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, hogy meggátoljanak minket a továbblépésben, mert abszolút nem értenék meg, hogy mi a fenét csinálunk. Ahhoz, hogy megértsék, egy akkomodációs ponton kellene átmenniük. És ha ők elhatározták, hogy a világukat olyan szimplának fogják tartani, amilyennek addig megismerték, hogy nekik már elegük volt az akkomodációból, sőt többet ők ilyet nem csinálnak, amíg meg nem halnak, hát akkor végül is ők már lelkileg meghaltak. A testük él, de a lelkük meghalt. És akkor tudat alatt mindent meg fognak tenni, amit csak tudnak, azért, hogy minket is megöljenek, hogy minket is ott tartsanak, ahol ők vannak, hogy megértsük egymást. Végül is egy család vagyunk ugye, hát akkor miért ne legyünk mindannyian halottak? Szóval lehetséges az, hogy aki pszichotikus, vagy skizofrén, megakadt egy ilyen létrehozó hurokban.”

Az LSD… energiát ad ahhoz, hogy az ember kiperdüljön ebből a hurokból. Ne visszamenjen, hanem kiperdüljön. Tehát, ha itt valahol meg vagyok akadva, akkor minden pszichiáter, minden pszichológus, minden terapeuta, a szüleink, a tanáraink, mindenki ide akar engem visszanyomni. Az LSD pedig olyan energiát ad, hogy kipördülök innen. Amikor már ide kikerültem, akkor már nem lesz semmi bajom, mert akkor már nincs, ami elakaszt. Esetleg az lesz a bajom, hogy kevés barátom lesz, mert nem sokan vannak ott.”

„Addig, amíg az ember oda nem kerül, ahová valóban tartozik, addig nem tudja soha, hogy van-e valaki más ott. Csak akkor tudja meg, ha már ott van.”

„Szerintem azért maradunk alacsonyan, mert félünk egyedül lenni.”

„Lehet, hogy sokkal kellemesebb hülye társaságban élni, mint egyedül okosnak lenni.”

 De az nagyon kellemetlen, amikor a saját szülei, a saját tanítói elgáncsolják az embert, mert ők nem akarnak elszakadni, elválni tőlünk.

„… az LSD valamit olyat csinál, ami rettenetes energiát szabadít fel. Ez az energia bennünk van, csak le van fojtva, s az LSD kinyitja. Hát mi lehet ez az energia?”

„Ezek a mesterek olyan energiával dolgoznak, amelyet úgy hívnak, hogy a kundalini. A kundalini olyan energia, amelyet úgy képzelnek el, mint az ember gerincoszlopának az alján ülő kis kígyót. Mindegyikünknek van, igen nektek is, pontosan a feneketek és az ivarszervetek között, ott van az a kis bőr, a fölött ott van ez a kígyó. Ott ül, és harapja a saját farkát. Cumizik. Azért nincs energiátok, azért alusztok el mindjárt, mert ott lent cumizik ez a kígyó. Szerintem képletesen azt lehetne mondani, hogy amikor az ember bevesz egy kis LSD-t, akkor a kígyó azt mondja, hogy hmm, nem kell cumizni, most már elindulok. S hová indul a kígyó? A kígyó nem cumizik, elengedi a farkát, s kezd felmenni a gerincoszlopban. Ezeket az érzéseket határozottan lehet érezni, amikor az ember bevesz LSD-t. Megy följebb és följebb, és egyszer csak kijön az ember feje tetején. Mindig az ember feje tetején jön ki. Tehát azok az egyiptomi szobrok és képek, amelyeken a fáraónak vagy a feleségének egy kígyó ott jön ki, azt jelentik, hogy ők már ismerték a kundalinit. Csak mi felejtettük el, hogy van ilyen.”

„Hét energiaközpont van a testünkben. Ezt a kínaiak is tudják, akiknek az orvosaik akupunktúrával foglalkoznak. Hét emeletet kell a kundalininek megtenni. Az első az, ahol a kígyó harapja a farkát. Ezen a szinten a legfontosabb problémánk az, hogy ne haljunk meg… Ebben az állapotban, az ember úgy érzi, hogy az egész élete csak erre jó. Rettenetesen fél, hogy tesz egy rossz mozdulatot, és meghal, senki sem segít, a fogait összeszorítja, és az egész élete ilyen. Hát, nagyon sokan vagyunk, akiknek csak erre telik. Akkor a kundalini nem megy sehova. Az ilyen ember például, aki annyira fél, s annyira kapaszkodik, aki annyira fél attól, hogy egy rossz mozdulat és leesik és meghal, annak nem lesz olyan nagyon magas a szexualitás iránti érdeklődése. Amikor egy ilyen sziklafalon lógok, akkor nem érdekelnek a nők.

Ezt azért mondom, mert a második emelet a szexualitás központja. Tehát, ha már nagyon érzitek a szexualitásotokat, akkor adjatok hálát az Istennek, mert akkor már nem féltek annyira, s akkor a kundalini talán már nem mindig szopja a saját farkát, akkor már egy kicsit följött a gerincoszlopban. Ez tehát a szexualitás központja. Amikor a kígyó itt van, akkor az embert nagyon érdeklik a testi élmények, a mozgás, a szagok, a tapintás, az ízlelés s különösen a szexualitás.

A harmadik chakra a köldök alatt van. Ha már ide feljön a kundalini, akkor a hatalom központjába jut. Az ilyen embert már nemcsak a szexualitás érdekli, hanem az is, hogy vetélkedjen valakivel. Vagy az, hogy valakit felpofozzon, valakibe belerúgjon. Vagy az, hogy valaki fölött uralkodjék…

A negyedik a szív-chakra, tehát ha a kundalini ide följön, akkor az ember már úgy érzi, hogy szeretni is tud. Eddig nincs szeretet, eddig csak használat van. A szeretet csak itt nyílik föl. És mint már mondtam, a szerelemnek és a szeretetnek semmi köze sincs egymáshoz. Ez az a szeretet, ami csak adni akar, és nem kér semmit…

Mindegyik chakra lehet zárva vagy nyitva. Úgy képzeljétek el az egész léteteket, mint egy furulyát, s a chakrák a lyukak rajta, amit a kezetekkel befoghattok. Ha ki tud jönni a kígyó, akkor nyitva van, ha nem tud kijönni, akkor csukva van a lyuk. Például, ha a szív csukva van, akkor nem szeretek senkit. Néha azt sem lehet tudni, hogy nyitva van vagy csukva van, s az ember nem tudja addig, amíg ki nem nyílik. Ha egész életedben csukva volt, akkor nem is tudod, hogy milyen az, amikor nyitva van. De ha egyszer kinyílik, akkor döbbensz rá, hogy ez olyan más, ilyen még nem volt.

Az ötödik a torok-chakra. Ha az ötödik chakra nyitva van, akkor az ember úgy érzi, hogy mindenből elég áll a rendelkezésére. Nem kell izgulni, nem kell harcolni, hogy több pénze legyen, hogy több kenyér legyen, több gyümölcs legyen, van mindenből elég, mindegyikünknek fog jutni valami. Tehát, ha ez nyitva van, az a bőség érzését jelenti. Ha csukva van, akkor az ember úgy érzi, hogy semmiből sincs elég. Hogy éhen fog halni, s harcolnia kell minden kicsi dologért.

A hatodik chakra, a homlok közepén van. Amikor ez nyitva van, akkor az ember tudatában van annak, hogy mindannyian egyek vagyunk. Amikor csukva van, akkor úgy érezzük, hogy semmi közünk sincs egymáshoz.

A hetedik a fejtetőn van, s mikor nyitva van, akkor tudjuk, hogy csak egy valami van. Nem csak azt tudjuk, hogy mi mindnyájan egyek vagyunk, hanem azt is, hogy csak egy valami létezik. És az a minden. Mikor csukva van, akkor minden másnak látszik. Az úgynevezett kozmikus tudatállapotot akkor értjük meg, amikor ez a kundalini kilép a fejünk tetején át.”

„A kundalini energiát nemcsak LSD-vel lehet felerősíteni, hanem például lélegzéssel is. Nincs törvény a lélegzésre. Aki lélegezni akar, az lélegezhet olyan módon, hogy a kundalini elinduljon. Kétféle lélegzést ajánlok. Egyiket se csináljátok egyedül, csináljátok valakivel, aki elkap benneteket, ha elájultok, vagy ha az idő megáll, vagy megijedtek. Normálisan úgy lélegzünk, hogy lassan be, és egész gyorsan ki. Ha ezt megfordítjátok, gyorsan be és lassan ki, akkor ezzel nagyon érdekes dolgokat lehet csinálni. Ha így lélegeztek körülbelül félórát, ez is felizgatja a kundalinit. Vagy ha ez nem tetszik, akkor lehet erős kilélegzéssel lélegezni, kb. félóráig. Ez a tűzlélegzés. Létezik egy kundalini jóga, s ez a lélegzés, amit másodjára említettem, a kundalini-jóga alaplélegzése. Akármi történhet, lélegezzetek!

A chakrák bármilyen kombinációban lehetnek zárva vagy nyitva. Mindegyik lehet csukva, akkor nagyon fáradt kis ember vagy, de aztán az egyik kinyílik, a másik becsukódik. Úgy lehet az embernek játszani önmagán, vagy másnak játszani valakin, mintha furulyázna. Milyen ember az például, akinek a kettes és a hármas van nyitva? Vagy milyen nő az? Olyasvalaki, aki a szexualitást arra használja, hogy a hatalmát érezze. Aki nem azért szexuális, mert az olyan jó érzés, hanem azért szexuális, hogy erősnek érezze magát. Tehát olyan, aki győzni akar a szexualitásával. Az összes szado-mazochista dolog mind kettes-hármas. Az, aki például megerőszakol valakit, az kettes-hármas. Ha csak hármas lenne, akkor csak megverné az áldozatát. Nagyon sok ember élvezi ezt, ez az amit soha nem tudtam megérteni, hogy mi ebben a jó, ezen még dolgozom. Biztos van benne valami jó, mert nagyon sokan csinálják. Nők is, férfiak is.

Mondjuk, hogy a kettes-négyes van nyitva. Ennek már egész más íze van. Szerintem a világon a legjobb dolog ez. Ennél jobb nincs. Ha ott áll valaki kettes-négyessel nyitva, meg egy másik valaki kettes-négyessel nyitva, s megtalálják egymást, az azt jelenti, hogy mind a kettő nagyon szereti egymást, nagyon vigyáznak egymásra, segítik egymást, a szívük nyitva van, minden jót akarnak egymásnak, és kívánják egymást, s olyan energia van közöttük, hogy a szexualitás, szinte felrobban köztük.

Kapcsolatokban nagyon gyakran előfordul az, hogy négyes van, kettes nincs. Ez is jó, de nem olyan izgalmas. Ha kettes van, négyes nincs ez nagyon jó, de rettenetesen veszélyes. Rövid időre, úgy egy estére lehet csinálni. Esetleg kettőre. A baj ott kezdődik, ha valaki szeret és kíván, de a másik csak szeret és nem kíván. Ez nagy baj. Ez általában inkább fuvola, mint furulya. Mert azt hiszem – ezt nektek meg kell találnotok önmagatokban – vannak olyan lyukak, amelyek együtt működnek, mint a fuvolán. Ha az egyik kinyílik, akkor egy másik is kinyílik. Úgy együtt, össze vannak kötve. Nem hiszem például, hogy a hármast és a négyest egyszerre ki lehet nyitni. Olyan nincs, hogy valaki hatalmat akar, és szeret egy időben, ez teljesen kizárt dolog. Az ember vagy hatalmat akar, vagy szeret.”

Albert Hofmann (1906-2008), svájci gyógyszerész… fölszívódott a bőrén keresztül… Így fedezték fel – véletlenül, a rozspenészből – az LSD-t. Rozsból kenyeret lehet csinálni, rozspenészből pedig LSD-t.”

„A másik hely, ahol LSD-t lehet találni, az a szülő anya [Nem igaz; az LSD egy félszintetikus szer, nem található meg növényi, állati vagy emberi szervezetben - a szerk.]. Van a szülésnek egy késői része, ahol nagyon sok nő – nem mindenki, de sokan – úgy érzi, mintha megbolondult volna. Nem tudják, hogy most szülnek, vagy ők születnek, nagyon összekeverednek az élményeik. Ilyenkor jó, ha valakinek megfoghatja az ember a kezét, ha valaki lélegzik vele, mert a szülő nő ekkor elfelejti, hogy lélegezni kell. Ez azért történik, mert az LSD-hormon emlékezteti a nőt a saját születésére. Az ő születési emléke és a mostani szülés élménye teljesen összekeveredik. Ez a magzat, az újszülött első LSD élménye, mert az LSD belé is bejut. Később tehát, ha valaki véletlenül, vagy szándékosan bevesz LSD-t, az azonnal emlékezteti az embert az utolsó hasonló élményére.”

„3. Véres csata. Amikor a méhszáj kinyílik, akkor a gyerek egyfajta dugóhúzószerű mozgással jön ki… azt érzem, hogy már kirobbanok onnan, elegem volt, rettenetes hosszú ideig voltam bent összenyomva, most már jövök kifelé, s aki elém áll, aki meg akar állítani, engem nem érdekel, ha szétvágom, szétrúgom is, kijövök, ha mindenki meghal, akkor is. Vannak olyan emberek – halvány gőzük sincs, hogy az érzésük innen ered – akik nagyon félnek repülőgépen repülni… repülőn, repülőutakon, az ember átélheti a saját születését. Miért? Mert abban a pillanatban, amikor a repülőajtót becsukják, akkor tudod, hogy addig nem fogják kinyitni, amíg oda nem érsz.”

„… amikor az ember már nagyon örül, hogy kint van, elvágják a köldökzsinórt. Amikor az ember az LSD alatt ezt átéli, akkor rettenetesen fáj a köldöke. Mintha késsel beleszúrna valaki az ember köldökébe.”

„Amikor az ember bevesz egy kis LSD-t, az valamelyik fázisba bejuttatja, és látható, hogy az 1-es és a 4-es pozitív, nagyon jó, a 2-es és a 3-as pedig nagyon rossz. Olyan ez, mind a rulett.”

„Amikor az LSD hatásának vége, és a kundalininek elege van, s összeesik, visszamegy a gerinc aljára, akkor az ember bent marad az egyik ilyen fázisban. Tehát 50% az esélye annak, hogy rettenetes helyen jön ki az ember, és 50% annak, hogy nagyon jó helyen jön ki. Soha nem lehet tudni. Ha jó helyen jön ki az ember, az nagyon jó. Ha rossz helyen, akkor újra kell LSD-t bevenni, ismét el kell a kereket indítani. Akkor megint 50% az esélye annak, hogy jó helyen jön ki, s 50% hogy rossz helyen. De minden alkalommal, amikor belemegy az ember, tanul valamit. Minden alkalommal valami mást fedez fel ezekben a régiókban.”

„… az, akinek az anyja szülés utáni depresszióba került, és hetekig nem tudott fölkelni, annak nagyon nehéz lesz a véres csatába belemenni, mert azt hiszi, hogy minden véres csatának a végeredménye az lesz, hogy megöli azt, vagy nagyon sok fájdalmat fog okozni annak az embernek, akitől el akar szakadni, akitől el akar köszönni. Egy ilyen embernek tehát minden elköszönés nehéz. Ha én most azt mondanám, hogy nekem ebből elegem van, szervusztok, akkor azért nem mennék ki ezen az ajtón, mert azt hinném, hogy nektek úgy fájna, ha most én itt hagynálak titeket, és ezt nem tehetem veletek. De ki tudja, a valóságban talán örülnétek neki, ez azonban engem nem érdekelne, nekem megvolna a saját hallucinációm. Mindez így van addig, amíg rá nem jövünk, hogy ez nem meghatározó, ezt megtanultuk, ez egyfajta kondicionálás, persze nagyon gyors kondicionálás.”

„… terapeutaként, nem tudok segíteni azon, aki túl akar lépni az én problémámon. Tehát nagyon fontos, hogy a terapeuta ne féljen a véres csatától, vagy tudja, hogy mi az a „no exit”.

„ Szerintem az emlékek rétegei úgy rakódnak egymásra, mint a hagyma rétegei… Az első élmény tehát mindig egy ilyen hagyma kellős közepét alkotja. Azért mondok hagymát, mert minden élmény egy új szint. Van tehát egy csomó ilyen hagymánk. Pszichoterápiában is, de LSD-vel is az történhet, hogy amikor bemegyünk egy ilyen hagymába, akkor az összes emlék előjön. Tehát mindegyik emlék elkezd rezonálni. Lehet egy olyan LSD-s napja az embernek, amikor az egész napot egy ilyen hagymában tölti. Ha az egy jó hagyma, akkor azt mondja az ember, hogy ez az LSD ez olyan szer, hogy egész nap extázisban voltam tőle. Ez feltételezi, hogy éppen egy ilyen meleg vizes relaxációs hagymában volt. Ez nem jelenti azt, hogy nem létezik másfajta. Amikor már jártas voltam ebben a tudatállapotban, akkor az LSD bevételekor csak úgy átrepültem a hagymáim fölött. Voltak olyanok, amelyek nagyon sötétek voltak, s voltak olyanok, amelyek nagyon melegek s szépek voltak. Voltak nagyon rondák, hidegek, de először csak a meleg-szépekbe mentem bele. Később azonban azt mondtam, hogy meg kell ismerni ezeket a ronda feketéket is. Ekkor az ember választhat, hogy melyikbe megy bele.”

„Az LSD-re nem lehet rászokni. Bármennyit is tanultam az LSD használata során, abban a pillanatban, amikor arra gondolok, hogy esetleg ismét bevenném, félelem tölt el, mert nincsen semmiféle garancia arra, hogy jó és kellemes helyre fog vinni, ugyanakkora eséllyel kerülhetek a pokolba, mint a mennyországba. Az LSD tehát nem élvezeti cikk, hanem terápiás eszköz, és nagyon komolyan mondom, hogy senkinek nem ajánlom, hogy egyedül vagy hozzá nem értők társaságában kísérletezzen vele. Mindig kell, aki kellő tapasztalatokkal rendelkezik és tud vigyázni az utazóra.”

„…csoportosan vesznek be LSD-t… azonnal úgy érezték, nem különálló lények. Azonnal úgy érezték, hogy egy élményük van, egy akaratuk van, és teljesen egybefolytak. Ez némelyik embert nagyon megijesztette, s némelyiknek nagyon tetszett. Kinek tetszett, s kinek nem tetszett? Milyen gyerekkori élményeinek kellene lenni valakinek…”

Öt

„Azért mondom, hogy jó társaságban, mert nemcsak az LSD-vel, hanem a hipnózissal, relaxációval, mindenféle ilyen dologgal kapcsolatban felmerül két nagyon fontos dolog, amelyeket angolul úgy hívnak, hogy „set” és „setting”. Tehát nem az LSD összetétele a fontos, hanem az, hogy pontosan milyen set-ben és setting-ben veszi be az ember. A set azt jelenti, hogy az ember mit gondol a módszerről, mit hallott róla, mit vár el… azt hívják a setting-nek, hogy milyen körülmények közé kerül az ember. Az LSD hatása pedig százszor annyira függ attól, hogy mit vár el az ember amikor beveszi, hogy pontosan hol van, s kivel van, milyen a légkör körülötte. Minél jobban fél az ember tőle, annál félelmetesebb lesz az élmény. Azért történnek nagyon ritkán negatív dolgok az LSD-vel, mert akinek nagyon negatív lenne az élménye, az már előre tudja, előre fél, s nem veszi be…. Aki fél tőle, annak rettenetes lesz. Aki kívánja, annak kívánatos lesz. Ez ilyen dolog…Az ilyen kísérletezést az teszi biztonságossá, hogy mindig jelen van valaki, aki már otthonos az ilyen szerek használatában. Ez az ember olyasvalaki, aki nem fél a szertől, aki saját élményében már bejárta a területet. Enélkül egy kicsit veszélyes lenne a dolog, mert ha az ember először egyedül próbálja meg, akkor olyan területekre kerülhet, amelyek megijesztik, s akkor egyfajta lavina keletkezik. A félelemnek van ilyen lavinahatása. Ez persze LSD nélkül is létezik. Minden, ami LSD alatt történik, LSD nélkül is megtörténik, csak LSD-hatás alatt föl van nagyítva.”

„… az embernek mindig meg kell válogatni a társaságát. Minden élmény nagyon rosszra fordul, ha az ember rossz társaságban éli át. Ez nem csak az LSD-re vonatkozik. Nem fogok LSD-t bevenni olyan társaságban, ahol nem érzem jól magam. Nem fogok orgiákban részt venni olyan társaságban, ahol nem érzem jól magam.”

„Akik ezt megcsinálták, azt találták, hogy a másik meglátása teljesen éles és helyes, nem hallucináció. Tehát valóban meg lehet ismerni a másikat, anélkül, hogy a másik valamit is tudjon róla, anélkül, hogy a másik egy szót is szóljon.”

„…a másik pedig pontosan ugyanezt írta, tehát együtt voltak. Olyan nem fordult elő, hogy ne lettek volna együtt. Tehát nem az történt, hogy az egyik hallucinált valamit a másikkal, és a másik hallucinált valami mást az egyikkel, hanem együtt voltak, másképp ez nem történhet meg.”

„Az egyetlen probléma ezzel a kísérlettel az volt, hogy akik ezt megcsinálták, még egyszer már nem akarták megcsinálni. Én ugyanis nem szeretőket, nem olyan embereket válogattam össze, akik ismerték egymást, ők pedig nagyon megijedtek attól, hogy ezután a félóra után, amit együtt töltöttek, olyan mélyen egynek érezték magukat. Úgy meglepődtek, hogy szégyellték magukat, mert intimebbnek érezték ezt a félórát, mint bármilyen szexuális élményt, amit eddig átéltek másokkal. Úgy érezték, hogy megcsalták a szeretőjüket, és nem tudják, hogy mit csináljanak ezzel a másikkal, mert így még nem jártak. Az érzelmeik olyanok voltak, hogy az Ego-határaik elolvadtak, s az emberek eggyé váltak. Tehát rettenetesen intim volt ez a dolog, és nem csak ez, hanem azon kívül, amit leírtak arról, hogy mit csináltak együtt, ők is úgy érezték, hogy nagyon mélyen megismerték egymást, olyan módon, ahogyan egyébként csak évek után lenne képes az ember. Rettenetesen intim módon találkoztak. És aztán úgy megijedtek, hogy azt mondták, ilyet többet nem akarnak.”

„… azért kerülték egymást, mert olyan pozitív élményben volt részük, hogy nem tudták megérteni, hogyan képesek egy idegennel ilyen jól érezni magukat, hogyan lehet ilyen gyorsan ennyire közel kerülni valakihez. Szerintem ez mindig lehetséges. Bármikor. Nem telik sok időbe, hogy egymáshoz közel kerüljünk. Mindössze arról van szó, hogy megtanultuk, ezt nagyon lassan kell csinálni mert félünk, s amitől félünk azt lassan csináljuk.”

„Minden, amit az ember annak érdekében tesz, hogy biztonságban érezze magát, rabbá teszi. Az élet akkor érdekes, amikor az ember 100%-ig veszélyesen él. Mert azt hiszem, már mondtam, hogy az élet veszélyes. A halál az teljesen biztonságos.”

„… saját magunkról alkotott legmélyebb kép az, amit az anyánk arcáról olvastunk le. Tehát azt hiszem, olyan vagyok, ahogy az anyám rám nézett, mikor a karjaiban tartott. Mert az anyám arca volt az első tükröm. Ha ő szeretettel nézett rám, akkor úgy éreztem, hogy szeretettel vagyok teli. Ha úgy nézett rám, mint egy idegenre, akkor esetleg életem végéig idegenkedhetem magamtól s másoktól. Ha úgy nézett rám, mintha undorodott volna tőlem, akkor egész életemen át úgy érzem, hogy undorító ember vagyok. Ha ilyenkor nagyon szerencsés vagy, akkor olyan környezetbe kerülsz, ahol százszor, ezerszer kapsz másfajta tükrözést. Tehát az ilyen egyszeri-kétszeri, nagyon korai trauma csak úgy oldható fel, ha nagyon sok jó élmény kompenzálja azt az egy rosszat.”

„… ami fáj, ami rossz, azt egyszerre megtanuljuk, nagyon mélyen, s szinte soha nem felejtjük el. Ha valaki jó hozzánk, az lassú, pozitív tanulás. Ha valaki bánt minket, az egyszeri, mély, negatív tanulás.”

„… szerintem mindent meg lehet tudni mindenből. Tehát minden mindenben benne van.”

„Bennünk is minden mindenütt ott van. Ha csak a hangomat figyelnétek, miközben beszélek, akkor is mindent tudnátok rólam. Mert minden benne van a hangomban. Ha egy hajszálamat megvizsgálnátok, azt találnátok, hogy minden benne van a hajszálban is. Az információ mindenütt ott van.”

„Azt találtam, hogy az a hónap, amikor leginkább öngyilkosok akartak lenni, a születésnapjuk utáni első három hónapban, azaz az első trimeszterben van. Aki márciusban akart öngyilkos lenni, az januárban fogamzott meg. Ekkor arra gondoltam, hogy ha egy nő abortálni akarja a gyerekét, akkor azt a harmadik hónapban próbálja meg. A negyedik hónapban már túl késő, a másodikban még gondolkozik. Az anyjuk megpróbálta abortálni őket, de az valahogy nem sikerült, a gyerek ezt megérezte, s most ismétli meg ezt a traumát. Tulajdonképpen egy szívességet akar tenni az anyjának mivel annakidején az anyjának nem sikerült őt megölnie, de az ismétlésben az is benne van, hogy neki sem sikerül.”

„Egyszer mind a négy pácienst megkértem, hogy azonos napon küldjék be hozzám az anyjukat. Mind a négy anyát megkérdeztem, csak úgy, minden bevezetés nélkül, hogy az első trimeszterben próbálták-e elvetélni a gyereket. Mind a négy elképedve nézett rám – mindegyik nagyon hasonló volt – hogy honnan tudom, és elkezdtek sírni, némelyik sokáig. Közülük ketten az életben senkinek sem mondták el addig a pillanatig, amikor én ezt meg nem kérdeztem. Utána azt mondtam, hogy akkor mondják el ugyanezt a gyerekeik előtt. Mondják meg a gyereküknek, hogy ez történt. A gyerek meg fogja érteni, mondják el a körülményeket, hogy miért tették, ezt nem szabad titokban tartani. A következő órán a gyerek és az anyja jött be együtt – én ott voltam – az anya pedig bevallotta a gyereknek az abortuszkísérletét. Ez sok sírás-rívást és dühöt váltott ki, de minden alkalommal, már a harmadik-negyedik órán az anya és a gyerek meg tudták ölelni egymást, s nagyon szomorúak voltak egymás élete miatt. Tudomásom szerint attól fogva soha egyikük sem próbált öngyilkosságot elkövetni. Az egyiküktől minden évben kapok – azt hiszem, márciusban – egy levelezőlapot, amelyben megírja, hogy „az öngyilkosság helyett most inkább neked írom ezt a lapot”. Tehát az impulzus, ami arra készteti, hogy még egyszer elkövesse, ott van, de mivel érti, hogy ez valójában egy emlékezés, nem teszi meg. Ebből is látszik, hogy amikor összekeverjük a tudatállapotainkat, akkor nagyon bolondok vagyunk, hiszen ebben az esetben az volt a gyógyító, hogy a gyerekek rájöttek: a depresszió, s az a késztetés, hogy megöljék magukat, nem az övéké, nem egy érzelemről van szó, hanem emlékezésről.”

„Várni kell. Ha az ember nem tudja, hogy mit csináljon, akkor vár.”

„Ha már katatóniája van, akkor miért ne adja el? S hol lehet eladni az ilyesmit? Művészeti főiskolán. Tehát modell lett, Reggel kilenctől este kilencig pózokban állt. Nagyon sok pénzt kapott, nagyon szerették, egyáltalán nem mozgott, abszolút ideális volt a katatóniája. Hát nem jobb ez, mint kórházba menni, és sokkoltatni az embernek magát? Három hónapig ezt csinálta, utána visszajött Laing-hez, csak azért, hogy megmondja, most már úgy unja az egészet, s most már érzi magában, hogy elmúlt a problémája. Már kiélte, s nem hiszi, hogy vissza fog jönni, s már nem is akar modell lenni – mondta. Ment és élte az életét. A tünet soha nem jött elő még egyszer, vége volt, eltűnt. Ha az ember nem ijed meg az impulzustól, s engedi, hogy az kifejezze magát, akkor ez a dolog kiéli magát. Nagyon sok mindennek vége van egyszer, még a vágynak is. Ha az ember teljesen szabadon ereszti a vágyát, akkor egyszer csak elérkezik egy olyan pontra, amikor már nem is lesz vágya. De ha soha nem teszi meg, akkor a vágy mindig ott marad. Akkor marad egy nyolcvan éves ember tele vággyal.”

„Szerintem minél több tabut szeg meg az ember, annál érdekesebb lesz az élete.”

„… LSD… nem támadja meg az ember szervezetét. Semmi nem történik, csak az ember tudatállapota változik meg. És akármennyire lerobbant az ember teste, ha a tudatállapota megváltozik, minden megváltozik.”

„Szerintem minden jó festmény átvisz egy másik világba… a legtöbb turista csak elsétál a képek előtt… Csak azért mennek el a képtárakba, hogy ha hazaérnek, akkor elmondhassák, hogy ott voltak. Közben pedig nem láttak semmit, nem éreztek semmit…”

„Csak az tudja meg, hogy jó festmény-e vagy sem, aki időt szán rá. Oda kell adnod magad a festménynek… nem szabad félned attól, hogy ha odaadod magad valaminek vagy valakinek, akkor tovább már nem leszel… Miért festene a művész egy képet akkor, ha nem akarna nekem élményt nyújtani?... Oda kell adni magát az embernek, azután vagy tetszik az, ahová elviszik vagy nem.”

„Az a kép, amelybe belemegyek, visszajövök, és semmi sincs a hálómban, rossz. Az ilyen képet festő megcsal. Csak a pénzért dolgozik. Persze lehet, hogy abban a képben is van valami, csak én nem tudom megtalálni, hogy mi, de miért önmagamban kételkedjem, és miért ne a festőben? Minden művészi alkotás olyan, hogy ha belemegyünk, találkozunk olyan dolgokkal, amelyeket a művész otthagyott. Ha egy darab kakát hagyott ott, akkor azt észreveszi az ember.”

„Persze én sem mélyedek el mindenben… az élet rövid… Megválogatom azokat a dolgokat, amikben el akarok mélyedni. De nem engedem, hogy valaki sürgessen, mert ha nem mélyedek el az illető dologban, akkor mindent csak megtapogatok, és rohanok tovább. Ez nem éri meg a fáradtságot.

Ahhoz is intuíció kell, hogy az ember megtudja, kinek a véleményére érdemes hallgatni. Én csak azok véleményére hallgatok, akiket szeretek. Azokat szerettem meg, akiknek már odaadtam magam. Nem fogok olyan emberek véleményére hallgatni, akiket utálok. Ha festenék, sohasem mutatnám meg a képeimet egy olyan festőnek, akinek a képei nekem nem tetszenek, legyen bár az a festő nagyon híres… Azért jártam be a világot, hogy megtaláljam R. D. Laing-et, és vele tanuljak, mert a könyvei már nagyon mély mondanivalót sugalltak nekem. A könyvek alapján megéreztem, hogy van valaki, akivel érdemes lehet együtt lenni egy kicsit. Szerintem az élet olyan rövid, hogy ki kell fejlesztenünk azt az intuíciót, ami megsúgja, hogy kivel és mivel érdemes foglalkozni valamint kivel és mivel nem. Nagyon sok olyan tanár van az életben, hogy ha tőlük függne, akkor az egész életedben kakában kellene turkálnod. Vigyázni kell arra, hogy az ember kinek a szavára hallgat.”